Észak-Koreát vádolhatja Amerika a Sony szervereinek támadásával

Nagyvilág - szerző: KT

A kommunista észak-koreai rezsim támogatta azokat a hackereket, akik feltörték a Sony Pictures rendszerét és nyilvánosságra hoztak bizalmas dokumentumokat – jelentette amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN.

 

 

Mint arról korábban beszámoltunk, feltörték a Sony Pictures szervereit majd a megjelenés előtt álló, ellopott filmeket torrent oldalakon tették közzé. A Fehér Ház egyetlen nyilatkozatában sem nevesítette meg a kommunista államot, de azt mondták a hírtelevíziónak, hogy nyomozásuk során fedtek fel a Kim Dzsong Un által vezetett országhoz kötődő szálakat is. A szerverek ellen intézett támadást az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági ügynek minősítette.

 

A Sony szerdán mutatta volna be a The Interview című vígjátékát amely története abból áll, hogy a CIA két újságírót szerződtet a kommunista diktátor megölésére. A film egyenlőre nem kerül mozivászonra.