Felújítják a Hungaroringet

Technológia - szerző: HH

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a pálya jövőre kezdődő átfogó felújításának egyik nehézsége, hogy tíz hónap alatt kell rombolni és építeni egyben. Az eredeti tervek szerint 30 milliárd forintba kerül a jövő évi versenyhétvége után induló fejlesztés.

 

 

Kicsit retró a pálya, de imádják a pilóták, a szurkolók, mindenki. Budapest közelsége meghatározza ezt – fogalmazott a sportvezető a 130 hektáros területet érintő munkálatok kapcsán. Mint hozzátette, a 33 éves létesítmény már elöregedett, és nem nagyon tud versenyezni a modern pályákkal.

 

A vasárnap rendezett 33. magyar futamot a címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon második, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.