Hamarosan Pécsre is eltekerhetünk Harkányból

Helyi - szerző: HH

Készül az országos kerékpárhálózati terv, melynek része lesz majd Harkány is – mondta Nagy Csaba Harkányban arra a tervezett beruházásra mutatva, mely segítségével Pécs is megközelíthető lesz kerékpáron.

 

 

Révész Máriusz január elején jelentette be, hogy a belterületi utakat leszámítva a magyar kerékpárút-hálózat legfontosabb elemeit a Magyar Közút fogja üzemeltetni, és az ehhez szükséges legfontosabb forrásokat már meg is kapta.

 

A Magyar Közút a karbantartási feladatokra a 2017-es költségvetésből 2 milliárd forint többletforrást kapott, ebből 531 millió forint a géppark bővítéséhez használható fel. A 2018-as költségvetésből további egymilliárd forint jut a kerékpárutak üzemeltetésére, ezzel a magyarországi kerékpárutak karbantartására már 3 milliárd forintot fordíthatnak.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa kitért arra, hogy számos önkormányzat rendelkezett meglévő, engedélyezett fejlesztési tervekkel, így az ország 11 szakaszán mintegy 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg. Arra törekszenek, hogy az önkormányzatonként külön-külön tervezett kerékpárutakat egységes hálózatba kovácsolják, az ehhez szükséges hiányzó szakaszok megépítésére 3,6 milliárd forintot szánnak.

 

Az országos kerékpárhálózat fejlesztéséért felelős miniszteri biztossal való egyeztetésre hivatkozva Nagy Csaba annyit árult el, az előkészítési munkálatok kezdete az elmúlt évre nyúlik vissza, amikor Révész Máriusszal Máriagyűdön ismertették a kerékpáros fejlesztési lehetőségeket. Már csak egyetlen jóváhagyásra várunk a tekintetben, hogy a megyeszékhelyet Máriagyűddel, Siklóssal és  Harkánnyal össze tudjuk kötni – fogalmazott a közmeghallgatáson tartott beszámolója során a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke. Mint hozzátette, a beruházás fel fogja használni a több évtizedes múlttal rendelkező zarándokutat is.