Holttestet találtak Drávaszabolcs határában (18+)

Baranya - szerző: HH

Hétfőn kora reggel egy férfi holttestet találtak Drávaszabolcs és Gordisa között a csatorna partján – tudtuk meg. Felkavaró tartalmak következnek.

 

A láthatósági mellényben lévő elhunytról és halálának körülményeiről egyelőre nem tudni semmit, vélhetően gyalogosan sétált az éjszaka folyamán. A halál beálltát már megállapították, a holttestet a helyszínelés megkezdésééig nem mozdítják el. A helyszínelés ezt követően kezdődik.

 

 

Térségünkben a legemlékezetesebb hasonló eset 2013 novemberében történt, amikor a Szúnyog tóban egy 66 éves siklósi nő holttestére találtak, kicsivel később pedig a Lankában egy férfi halt meg. Ez utóbbi belecsúszott, és a vizes partfalon nem tudott kimászni.

 

friss | az áldozat gordisai volt. Mint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte az Új Harkányi Hírekkel, a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, ami annyit jelent, hogy emberölésre, idegenkezűségre utaló jelet ezúttal sem találtak.

 

 0-24h  Ha ön is lát valamit, amiről többet szeretne megtudni vagy megosztaná másokkal is, írjon a Facebookon, vagy küldjön SMS-t a 06/70/608-46-30 telefonszámra. Levelét az info@harkanyihirek.hu címen is várjuk. Adatait bizalmasan kezeljük.