Idős házaspár rángatott meg egy fürdővendéget, mert azt hitték, lopott

Baranya - szerző: HH

Papírmunka végeztéről adott hírt a Siklósi Rendőrkapitányság: befejezték a vizsgálatot egy idős házaspár az ügyében, akik azt feltételezték valakiről, hogy meglopta őket ezért megrángatták.

 

Személyi szabadság megsértése és tettleges becsületsértés miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 66 éves férfi, valamint 63 éves felesége ellen, akiket tavaly december elején a harkányi fürdőben loptak meg.

 

A nő megragadta egy másik vendég karját, a férje pedig a vállát, majd akarta ellenére berángatták a medencetérben egy padhoz. A padnál a nő levette a sértett vállán lévő táskát, és azt a többi vendég előtt a férjével átkutatták, annak tartalmát kiszórták azért, mert azt feltételezték, hogy a táskájukból eltűnt tabletet, valamint szemüveget ő lopta el.

 

A rendőrök a házaspár mindkét tagját gyanúsítottként hallgatták ki, az iratokat pedig a napokban átadták az ügyészségnek. Arról nem írtak, hogy az öregek elismerték-e a bűncselekményt, illetve a megrángatott valóban lopott-e. Azt sem tették ki a kirakatba, hogy mi tűnt el és végül megtalálták-e.

 

Az esetről a rendőrség számolt be. Vegye figyelembe, hogy a hatóság önként jellemzően csak a sikeres ügyekről ad hírt, ami a valós közbiztonsági helyzetről megtévesztő képet adhat, értékeit elsősorban önnek kell megvédenie! Ha ön is bűncselekmény áldozata, minden esetben ragaszkodjon a rendőrségi eljárás lefolytatásához!