Itt az előterjesztés teljes szövege

Baranya - szerző: HH

A csütörtöki képviselő-testületi ülésen a fürdő vezetését is érintő határozatok születtek. Az indoklást is tartalmazó előterjesztés szövegét – melyben foglalt javaslatokat a testület Poller Roland tartózkodásával és Kiss-Kálmán Éva szavazata nélkül egyhangúlag elfogadta – változatlan formában tesszük közzé.

 

ELŐTERJESZTÉS: Harkány Város Önkormányzat 2016. október 27. napján tartandó rendes képviselő-testületi ülésére

 

ELŐTERJESZTÉS CÍME: Tulajdonosi döntések meghozatala a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vonatkozásában

 

ELŐTERJESZTŐ: Baksai Endre Tamás, polgármester

 

ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Baksai Endre Tamás, polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

A jelenlegi képviselő-testület alakuló ülése óta a mai napig eltelt mintegy két évre vonatkozóan a képviselő-testület értékelte a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatójának eddigi munkáját és ennek eredményeképpen, egyeztetve Hegyi Ákos vezérigazgató Úrral arra a megállapodásra jutottunk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a Vezérigazgató megbízási jogviszonyát.

 

1. A cég működése kiemelt fontosságú a város megítélése szempontjából, lévén a turizmus alapját a fürdőt üzemelteti. Sajnos a 2015. és a 2016-os év bizonyította, hogy:

– a fürdő állaga és állapota elhanyagolt,

– a megfelelő, a fürdőt népszerűsítő marketing szintje nem megfelelő,

– jellemzően alacsony a külső kapcsolatépítés,

– hatékony, modern, működő, elvárásoknak és a cég méretének megfelelő vállalatirányítási rendszer hiánya, – nem megfelelő kommunikáció a tulajdonossal,

– nincs megfelelő szakmai kontroll az alkalmazottak felett,

– az alkalmazottak alulmotiváltak, 2. A GYF mérleg szerinti eredménye 2015. évben +157MFt volt ugyan, ami első látásra nagyon kiemelkedő a korábbi évekhez képest. Azonban ha a számok mögé nézünk, akkor az alábbiakat tapasztaljuk:

 

– Az egyéb bevételek nőttek a tavalyi évhez képest, azonban a teljes realizált egyéb bevételből 59.167eFt értékesített tárgyi eszköz volt. Ezen értékesítés egy, a város érdekeivel összefüggő ingatlanértékesítésből ered, így valójában itt a vezérigazgató tevékenységével összefüggő növekményről nehéz beszélni.

 

– Rendkívüli eredményből 14.089eFt fejlesztési célra kapott támogatás, amely ugyan minden évben felmerül, azonban kérdéses, hogy egy ekkora árbevétellel rendelkező vállalkozás nem tudná-e kitermelni ezt a tételt.

 

– A pénzügyi műveletek eredménye 48,12%-kal csökkent 2014. évhez képest, amely mindösszesen -19.538eFt csökkenést jelent. Azonban itt ki kell emelni, hogy ez nem kizárólag a 2015. év érdeme, mivel maga a folyamat már 2014. évben megindult. A realizált megtakarítások (itt kiemelendő az anyagjellegű és a személyi jellegű kiadások szignifikáns csökkentése) mellett azonban a realizált, fenti tételekkel csökkentett eredmény mértéke a valóságban így elmarad az elvártaktól.

 

3. A fenti számadatok mellett feltűnően magas a GYF követelésállománya. Ez egy szolgáltatást nyújtó vállalkozás esetében kismértékben indokolható, azonban jelen esetben nagyon indokolatlan a 151,5MFt-os összegű éves kintlévőség. Ebből a belföldi követelések kezelése -22M értékvesztést realizált 2015. évben. Sajnos 2016. évi adatok még nem állnak rendelkezésre, de az előző év teljesítménye alapján — a kezelt vagyon közvagyon jellege miatt — felmerül a követelések szigorúbb kezelésének igénye.

 

4. Bevezetésre került 2016. évben egy beléptető rendszer. A bevezetés körül felmerült problémák (állandó vendégreklamációk, folyamatos működési fennakadások, beléptetési problémák, kiskapuk a rendszer működésében, stb.) alapvetően megkérdőjelezik a rendszer előkészítését és tesztelésének reális megvalósítását. Ez ismételten alátámasztja a megfelelően átgondolt stratégia meglétét, lévén kulcsfontosságú kérdéskört (név szerint a vendégek megelégedettsége) hagyott figyelmen kívül a rendszer bevezetése.

 

A fentiek alapján így egyértelműen látszik, hogy a város aktív szerepvállalása nélkül a cég önálló működése jelen felállásban több szempontból is kérdéses. Az önállóság és a vagyongazdálkodás hatékonyságának biztosítását azonban kizárólag a tulajdonosi kontroll megerősítése mellett lehet megfelelően elvégezni, ez a tulajdonosi érdekérvényesítés miatt elengedhetetlen.

 

A vázolt kérdéskörök miatt felmerült és megvalósításra javasolt személyi váltással és az így létrehozni tervezett új irányító testület által biztosított megújuló struktúrával nem 1 (egy) szakember, hanem 3 (három) végezheti a jövőben a fürdő vezetésének komplex tevékenységét! A cég működését érintő döntéseiket minden esetben közösen és egyetértésben hozzák meg, az elvégzendő feladatokat ennek megfelelően megosztják kvalitás és kapacitás alapján, azaz az igazgatóság elnöke és a két igazgatósági tag gyakorolja mindazon jogokat, amelyekkel az igazgatóság felruházza őket. A felelősség ebben a konstrukcióban jobban alátámasztott és kezelhető, a beszámolási kötelezettség a tulajdonos felé biztosítottá válik.

 

I.

 

A fentiekre tekintettel Harkány Város Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezi a Vezérigazgatónál, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. Közgyűlése kerüljön összehívásra. A képviselő-testület határozata alapján a közgyűlésvegye napirendjére, és döntsön Hegyi Ákos Sándor vezérigazgató visszahívásáról, a Polgári Törvénykönyv 3:25.§.(1) bek. c.) pontja alapján. A (2) bekezdés szerint a jogi személy alapítói a vezető tisztségviselőt bármikor, indoklás nélkül visszahívhatják.

 

II.

 

Mindannyian tudjuk, hogy Kesjár János önkormányzati képviselő-társunk, a HGYF Zrt. Felügyelő Bizottságának volt tagja elhalálozott. Erre a sajnálatos tényre tekintettel szükség van a felügyelő bizottságba egy új tag megválasztására. A képviselő-testület határozata alapján a közgyűlés vegye napirendjére új felügyelő bizottsági tag megválasztását. Javaslom a képviselő-testületnek, hogy a felügyelő bizottság új tagjává történő megválasztására Kecskeméthy Pál személyében tegyen javaslatot, a mindenkori legkisebb munkabér összegével megegyező díjazással.

 

III.

 

Harmadik pontként javaslatot teszünk a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. Alapszabályának módosítására is az alábbi tartalmakkal:

– a társaság részvényesei közül kerüljön törlésre Pentz Mihály, 7630 Pécs, Mohácsi u. 16. szám alatti lakos, az ő tulajdonában álló 100.000,-Ft névértékű részvényt ugyanis Harkány Város Önkormányzata 235/2015.(XII.17.) számú határozatával megvásárolta.

– javasoljuk a HGYF Zrt. ügyvezetésének átalakítását és vezérigazgató helyett három tagú igazgatóság felállítását a köztulajdonban álló gazdasági társaságokról szóló 2009. évi CXXII. törvény 3.§ (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alábbi indokok alapján:

 

a.) A HGYF Zrt. Harkány város turisztikai központját, a fürdőt üzemelteti. A lakosság és a turisták, mindösszesen a vendégek megelégedettsége, valamint a cég szakmailag stabil működése függ a vezető személyétől. A korábbi évek tapasztalata alapján egy személy hatékonyan egy ekkora komplexum feladattömegét ellátni nem képes.

 

b.) A HGYF Zrt. árbevétele és az alkalmazottak létszáma alapján kinőtte a kisvállalkozás szintjét. Közepes méretű vállalkozásként a tevékenységi köröket diverzifikálni kell a hatékonyság növelése érdekében, amelyre egy három fős, szakmai indokok alapján kiválasztott igazgatóság ad megoldást.

 

c.) A HGYF Zrt. önkormányzati tulajdonban áll, önkormányzati tulajdont üzemeltet. Ebből kifolyólag az önkormányzat, mint tulajdonos kontrollját növelni kell. Az igazgatóság felállításával a tulajdonos kiköti a megnövelt beszámolási kötelezettséget az igazgatóság ügyrendjében.

 

a fenti módosítások kerüljenek be az Alapszabályba a három tagú igazgatóság feladat-és hatáskörével kapcsolatos részletes szabályokkal együtt. a fentieknek megfelelőn kerüljenek módosításra a cégjegyzés szabályai.

 

IV.

 

A képviselő-testület határozata alapján a közgyűlés vegye napirendjére a társaság szervezeti átalakítását, mindezek alapján javaslatot teszünk a háromtagú igazgatóság tagjainak megválasztására az alábbi személyekre vonatkozóan: Marosi András, Szilágyi Tibor, Dr. Zsadányi Zsolt. Az igazgatóság tagjainak kiválasztásakor, a jogszabályi korlátok figyelembe vételével Marosi András nyilatkozik, hogy a HGYF Zrt. igazgatóságában betöltött tisztségének kezdő napjától lemond a HVG Zrt. vezérigazgatójaként őt megillető javadalmazásáról.

 

A megválasztásra kerülő igazgatósági tagok és elnök jogviszonyát megbízási jogviszonyban javaslom határozatlan időre meghatározni, a javadalmazását javaslom az alábbiak szerint megállapítani: Igazgatóság elnöke a mindenkori legkisebb munkabér összegének hatszorosával megegyező, az igazgatóság tagjainak a mindenkori legkisebb munkabér összegének négyszeresével megegyező összegű díjazás, havi 50.000.- Ft gépkocsi használatot, ezen kívül telefonhasználatot, étkezési hozzájárulást, valamint az éves megbízási díjnak megfelelő éves prémium juttatást állapít meg, amelynek feltételeit a felügyelő bizottságdolgozza ki. A fenti személyek megválasztását arra tekintettel javaslom, mert:

 

– Marosi András az elmúlt hónapokban bizonyította rátermettségét. A HVG Zrt. irányításával megteremtette az alkalmazottak motiváltságát, a cég működése stabil, a rábízott feladatokat megbízhatóan látja el. Munkájában kitartó, szakmailag alkalmas a fürdő igazgatósági tagságára.

 

– Szilágyi Tibor szakmai múltja megalapozott, pénzügyi területen stabilan teljesít. Megbízhatóan és precízen látja el feladatát, az igazgatóság pénzügyi irányvonalának képviseletére, így a finanszírozás és a likviditás stabilitásának biztosítására teljes mértékben alkalmas.

 

– Dr. Zsadányi Zsolt szakmai munkája tudja megteremteni az igazgatóság működése során azt a stratégiai szintet, amely az új irányvonal mentén biztosítja a HGYF átalakulása során a jövőképet. Szakmai múltja során részt vett hasonló rendszer kiépítésében és operatív működtetésében.

 

„A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:282. §, mint releváns jogszabály az alábbiak szerint rendelkezik:

 

(1) A részvénytársaság ügyvezetését az igazgatóság látja el. Az igazgatóság három természetes személy tagból áll. Semmis az alapszabály azon rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú igazgatóság felállítását írja elő. Az igazgatóság elnökét maga választja tagjai közül.

 

(3)40 Az igazgatóság jogait és feladatait testületként gyakorolja. Az igazgatóság tagjai képviseleti jogának korlátozása, megosztása, és nyilatkozatának feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötése harmadik személyekkel szemben nem hatályos.

 

(4) Az igazgatóság határozatait a jelenlévők szótöbbségével hozza. Az alapszabály ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése semmis.”

 

Az ügyvezetés átalakításától azt az eredményt várja a képviselő-testület, hogy:

 

– tovább javul a cég működésének hatékonysága,

– megnő a vendégek megelégedettsége a fürdővel szemben,

– kiemelt szerepet kap a marketing, megnő a fürdő és a város szakmai publicitása,

– javul a fürdő kihasználtsága,

– lépéseket tesz a cég az önálló működés felé, nem szorul önkormányzati támogatásra

– megnő az alkalmazottak kötődése a vállalkozáshoz, javul az alkalmazotti morál — modern, működőképes vállalatirányítási rendszer kerül bevezetésre, – erősödik az információáramlás a tulajdonos felé,

– megszűnnek a cég működésében fellelhető szabályozatlan területek és jelenleg kezeletlen anomáliák,

– javul a fürdő állaga és állapota,

– erősödik az együttműködés a város tulajdonában álló gazdasági társaság(ok)kal -kialakításra került egy hosszú távú fejlesztési és működtetési stratégia,

– komplex és adaptálható jövőképet kap a fürdő és környezete.

Mindezek után azt javaslom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a fenti előterjesztést megtárgyalni és az alábbi határozatokat meghozni szíveskedjék.

 

1. Határozati javaslat:

 

…./2016.(X….) sz. Önk. határozat:

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. közgyűlése összehívásának kezdeményezése

 

Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatóját, haladéktalanul hívja össze a Harkányi Gyógyfürdő Zrt Közgyűlését és tűzze napirendre az alábbi pontokat:

 

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának a visszahívása; A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. felügyelő bizottságába új tag megválasztása; javadalmazásának meghatározása A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. szervezeti átalakítása, ennek megfelelően alapszabályának módosítása; A módosított és egységes szerkezetbe foglalt alapszabály elfogadása; A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. három igazgatósági tagjának megválasztása és javadalmazásuk megállapítása.

 

Felelős: Polgármester, vezérigazgató Határidő: Azonnal

 

2. Határozati javaslat:

 

…./2016.(X….) sz. Önk. határozat:

Javaslattétel a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatójának visszahívására

 

Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a képviseleti jogokat gyakorló Baksai Endre Tamás polgármester urat arra, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. következő közgyűlésén a jelenleg megbízott vezérigazgató Hegyi Ákos Sándor azonnali hatállyal történő visszahívását szavazatával támogassa. A képviselő-testület felkéri a vezérigazgatót, hogy a közgyűlés időpontjáig a Gyógyfürdőre nézve kötelezettségvállalást tartalmazó szerződést ne írjon alá, illetve ne vállaljon kötelezettséget. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a vezérigazgató által ellátott feladatok és ügyek tekintetében az átadás-átvétel időpontjára tegyen javaslatot.

 

Felelős: Polgármester Határidő: Azonnal

 

3. Határozati javaslat:

 

…./2016.(X….) sz. Önk. határozat:

Javaslattétel a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgató jogviszonyának lezárására

 

Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a képviseleti jogokat gyakorló Baksai Endre Tamás polgármestert arra, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. következő Közgyűlésén a vezérigazgató megbízási szerződésének közös megegyezéssel történő megszüntetése tárgyában igennel szavazzon és támogassa a Felügyelő Bizottság által megállapított prémium kifizetését, legfeljebb a kiírás szerinti maximum összeg erejéig.

 

Felelős: Polgármester Határidő: Azonnal

 

4. Határozati javaslat:

 

…./2016.(X….) sz. Önk. határozat:

Javaslattétel a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. felügyelő bizottsági tagjának megválasztására

 

Harkány Város Önkormányzatának viselő-testülete felhatalmazza a képviseleti jogokat gyakorló Baksai Endre Tamás polgármester urat arra, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. következő közgyűlésén szavazatával támogassa Kecskeméthy Pál felügyelő bizottság tagjává történő megválasztását. A mindenkori legkisebb munkabér összegével megegyező javadalmazására tegyen javaslatot.

 

Felelős: Polgármester Határidő: Azonnal

 

5. Határozati javaslat:

 

…./2016.(X….) sz. Önk. határozat:

Javaslattétel a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. szervezeti átalakítására, az Alapszabályának módosítására

 

Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a képviseleti jogokat gyakorló Baksai Endre Tamás polgármester urat arra, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. következő közgyűlésén szavazatával támogassa a harkányi Gyógyfürdő Zrt. Alapszabályának a módosítását, -különös tekintettel az alábbi pontokra: ügyvezetés átalakítása, vezérigazgató helyett háromtagú igazgatóság, az igazgatóság feladat-és hatáskörének beépítése, Pentz Mihály részvényes törlése, cégjegyzés szabályainak átalakítása —valamint az új, egységes szerkezetbe foglalt dokumentum elfogadását.

 

Felelős: Polgármester Határidő: Azonnal

 

6. Határozati javaslat:

 

…./2016.(X….) sz. Önk. határozat:

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági tagjairól

 

Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a képviseleti jogokat gyakorló Baksai Endre Tamás polgármester urat arra, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. következő közgyűlésén szavazatával támogassa Marosi András, Szilágyi Tibor, Dr. Zsadányi Zsolt személyek igazgatóság tagjaivá történő megválasztását határozatlan időre megbízási jogviszony keretében. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az igazgatóság elnökének és tagjainak javadalmazását az alábbiak szerint támogassa, állapítsa meg: Igazgatóság elnöke a mindenkori legkisebb munkabér összegének 6-szorosával megegyező, az igazgatóság tagjainak a mindenkori legkisebb munkabér összegének 4-szeresével megegyező díjazás, havi 50.000,- Ft gépkocsi használatot, ezen kívül telefonhasználatot, étkezési hozzájárulást, valamint az éves megbízási díj 100 %-ának megfelelő éves prémium juttatást állapít meg, amelynek feltételeit a felügyelő bizottság dolgozza ki.

 

Felelős: Polgármester Határidő: Azonnal