Januártól a Klik viszi az iskolát

Helyi - szerző: KT

Jövő év első napjától a köznevelési feladat teljes egészében átkerül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik). Ezzel megszűnik az a vegyes rendszer, miszerint a 3000 főnél nagyobb települések esetében az iskolák fenntartója az állam, a működtető pedig az önkormányzat.

 

 

A működtetési jogkör átadása kapcsán egy hosszas tárgyalási folyamat zajlott. Decemberben írják alá azt a vagyonkezelői szerződést, mely kitér arra is, hogy az épületen belül működő konyha és étkezde továbbra is önkormányzat által működtetett feladatellátási hely marad. Az ezzel kapcsolatos költségeket továbbra is az önkormányzat állja, ennek megfelelően külön mérik az energiafelhasználást és számlázza tovább a Klik.

 

A vagyonkezelés egy speciális jogviszony – mondta dr. Markovics Boglárka jegyző, hozzátéve: majdhogynem a tulajdonosi jogállással illeti meg a vagyonkezelőt, azzal a különbséggel, hogy az elidegenítés jogára és a tulajdonjogra nem terjed ki. A vagyonkezelési jog az ingatlannyilvántartásba is be van jegyezve.

 

A tornacsarnok és a műfüves pálya más tészta

 

Az önkormányzat által pályázat keretében megvalósított műfüves pálya sem kerül a Klik-hez. Mivel ezt nagyrészt az iskolások használják, az intézményfenntartó egy külön megállapodás szerint, havonta 150 ezer forintos használati díj ellenében veheti igénybe a tanév tíz hónapján keresztül.

 

A tornacsarnok esetében már vegyes használatról van szó, hiszen az önkormányzat mellett egyesületek és külső személyek is használják. Ennek megfelelően egy arányos rezsiköltség-hozzájárulást fizet a Klik.

 

Dolgozókat is érint

 

Egy karbantartó és egy portás is érintett a közfeladat átadásában. A portás szerződése december 31-ig érvényes, míg a karbantartóé a Klik kérésének megfelelően ekkor lesz megszüntetve. Az Intézményfenntartó kötelezettséget vállalt ezeknek az embereknek a továbbfoglalkoztatására, a velük való szerződéskötésre.

 

Az iskola öt takarítója jelenleg a Városgazdálkodási Zrt-vel áll munkajogviszonyban. Az ő munkájukat nem érinti a változás, a későbbiekben pedig a Klik fizet a cégnek a szolgáltatás elvégzéséért. Úgy tudni, további tárgyalások folynak egyéb karbantartási és a hóeltakarítási szolgáltatásokkal kapcsolatban is, de az Intézményfenntartó vidéki iskolák kapcsán is tárgyal a városi céggel.