Kalapácsnyéllel és gázsprével szerelte fel társait, hogy rabolják ki a Harkányban valutázó bosnyákot

Baranya - szerző: HH

Miután csak a német rendőröknek sikerült tavaly decemberben megtalálni a tizenegy éve történt harkányi rablás kieszelőjét, a Siklósi Járási Ügyészség több, mint tíz évvel az elkövetés után emelhetett vádat ellene.

 

A vádirat szerint a férfi 2010 januárjában adott megbízást négy ismerősének, hogy rabolják ki azt harkányi bosnyákot, aki pénzváltással foglalkozik, és aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több millió forintot tart magánál.

 

A négy férfi később bele is egyezett, melyhez a mostani vádlott adott fekete ruhát, símaszkot, valamint kalapácsnyelet és gázsprayt adott nekik.

 

Miközben a vádlott a benzinkútnál várakozott, a négy férfi közül kettő a bosnyák lakása mellett, egy tuja mögé bújt, két másik társuk pedig a közelben várta őket. Amikor a sértett és barátnője hazaért, a bokor mögött rejtőző két rabló rájuk támadt és megverték őket, majd a nő táskájával elszaladtak.

 

A nő táskája azonban némi csalódást okozott, mert csak  25 ezer forint volt benne.

 

A négy rablót a Siklósi Járásbíróság már 2013-ban elítélte, a cselekmény értelmi szerzője azonban Németországba menekült, ahol európai elfogatóparancs alapján Schweinfurtban fogták el 2020. decemberében, majd idén, év elején hazaszállították. A Siklósi Járási Ügyészség, több, mint tíz évvel az elkövetés után emelt vádat ellene a Siklósi Járásbíróságon felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt.