Két nőt akart megerőszakolni, kilenc évet kapott

Baranya - szerző: HH/MTI

Kilenc év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság pénteken egy férfit, aki tavaly nyár elején két nőt próbált megerőszakolni a baranyai megyeszékhelyen – közölte a Pécsi Törvényszék.

 

A bíróság nem jogerős ítéletében a személyi szabadság aljas célból elkövetett megsértése és szexuális erőszak kísérlete, valamint kifosztás, illetve maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó testi sértés miatt mondta ki a férfit bűnösnek. A korábban már két alkalommal is hasonló bűncselekmények miatt elítéltet mellékbüntetésként tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

 

A férfi tavaly májusban és júniusban Pécsen ugyanazon a helyszínen és módon próbált megerőszakolni két fiatal nőt, májusban egyik hajnalán pedig egy hazafelé tartó nőre támadt. A nő kiszabadult a férfi fogásából és elszaladt, közben elesett, sikoltozni kezdett, amivel elzavarta a férfit. Júniusban egy ugyancsak hajnalban hazafelé tartó fiatal nő után ment, akit nyakon ragadott és a földre szorított. A védekező sértettet a férfi ütötte, fojtogatta, a dulakodás közben pedig eltörte az egyik ujját. A nő végül el tudott menekülni, a táskáját azonban a támadó magával vitte.

 

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett.