Kilenc harkányi iskolás nyert Tehetségekért ösztöndíjat

Helyi - szerző: KT

Ötven, a beremendi gyár térségében tanuló diák vehette át a csütörtök délután a Duna-Dráva Cement (DDC) tehetségeknek szóló idei ösztöndíját. A kitüntetettek között a harkányi iskola diákjait is szólították.

 

A képre kattintva galéria nyílik!

 

Az elismert, valamely területen tehetséges diákok tíz hónapon keresztül részesülnek ösztöndíjban. Mint az átadón elhangzott, ennek mértéke emelkedett a korábbi esztendőkhöz képest, így az általános iskolások havi 8, míg a középiskolások 10 ezer forintban részesülnek.

 

A DDC hosszú távú stratégiájának egyik építőköve a szakmai utánpótlás, az ifjú tehetségek felkutatása és támogatása karriercéljaik megvalósításában. Ennek eléréséhez a vállalat nemcsak az egyetemi és főiskolai szakirányú oktatásban vesz részt, hanem a Tehetség Ösztöndíj programmal már egészen a kezdetektől, általános és középiskolás kortól, segíti azokat a fiatalokat, akik kimagasló eredményeikkel a jövő fejlődésének zálogai lehetnek.

 

A harkányi iskolából Ahman Bence, Dokic Natália, Fekete Mira, Fekete Zalán, Gyarmati Mira, Nagy Ákos, Paál Viktória Anna, Szabó Lili Petra és Molnár Ajsa Zsóka részsült az elismerésben, melynek oklevelét siklóson vehették át.