Lecserélik az energiacímkéket, eltűnik a sokpluszos jelölés

Technológia - szerző: HH/MTI

Jövőre lecserélik a háztartási nagygépek energiafogyasztását jelző eddigi címkéket. A legtakarékosabb energiaosztály az A lesz. Március elseje után már csak az új címkék lehetnek a készülékeken.

 

Mosó-, mosogatógép-, vagy hűtővásárlás során az első fontos információkat az energiafogyasztási címkékről lehet leolvasni, melyek olyan hasznos adatokat tartalmaznak, mint a gép fogyasztása, zajszintje, de a legszembetűnőbb a piros-sárga-zöld színskála az ABC jelölésekkel, illetve a sok pluszjel.

 

A mosógépek és hűtők 90 százaléka 2017-ben már valamely pluszos A kategóriába tartozott, ezért a korábbi jelölés alapján egyre nehezebbé vált különbséget tenni a készülékek energiafogyasztási szintjei között. Az Európai Unióban ezért is vezetnek be új energiacímkéket, és komplexebb, új teljesítményértékkel, szigorúbb szabvánnyal és tesztelési módszerrel kategorizálják a gépeket.

 

A legfontosabb változás, hogy az A kategória lesz a legmagasabb energiaosztály, és nem lesz mellette pluszjel. Az új rendszerben jelentős visszaminősítések lesznek, az A és B osztály sok esetben üresen marad majd, és például, egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel majd meg. Az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut.

 

Több gyártó emiatt megújítja termékválasztékát, új mosási programok jelennek meg, illetve még energiatakarékosabb termékek kerülhetnek be majd a kínálatba. Az új címkéken megjelenik egy QR-kód is, ami egy nyilvános adatbázishoz vezet, ahol elérhetőek a készülékek termékismertetői.

 

Az új rendszer a háztartási nagygépek majdnem mindegyikét érinti, a mosó-, mosogató- mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és a borhűtők mind új energiacímkét kapnak. A TV készülékeket és lámpákat is érinti a változás. Egyes kategóriák esetében új adatokat is látni lehet majd. A hűtőknél például a zajszinteket osztályokba sorolták (A, B, C és D). A mosogatógépeknél feltüntetik az eco program hosszát is, az energiafogyasztást pedig 100 mosogatási ciklus alapján határozzák meg a jelenlegi éves helyett.

 

Kötelezően csak november elsejétől kell biztosítaniuk a kereskedőknek, a gyártók viszont már korábban is elláthatják készülékeiket az új címkékkel. A vízválasztó dátum 2021. március elseje, ekkortól ugyanis már csak az új energiacímkék lehetnek a termékeken. A gyártói és kereskedői weboldalakon is ugyanekkor történik majd a váltás.