Mattyi vadhajtása is volt a hónapok alatt felszámolt kábszeres minihálózatnak

Baranya - szerző: HH

Budapest, Pest, Fejér és Tolna megye mellett Baranya megyei tagja is volt annak a kereskedőkből és fogyasztókból álló társságnak, akiket fél év alatt fogdosott el a rendőrség. A lefoglalt drog feketepiaci értéke alig 40 millió forint.

 

A rendőrség a pátyi H. Sándort azzal gyanúsíthatja, hogy hosszabb időszakon keresztül kábítószerrel kereskedett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi nyomozói május 17-én Budakeszin fogták el, amint éppen kábítószert adott el az egyik vásárlójának. A férfi lakóhelyén és munkahelyén tartott kutatás során 86 gramm kokaint és 8,5 kiló amfetamint, valamint az anyag adagolásához és csomagolásához szükséges eszközöket találtak a nyomozók. Vagyonvisszaszerzés keretében 14 millió forintot foglaltak le. H. Sándor gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

 

A mattyi P. Lászlóval szemben a Siklósi Rendőrkapitányság még február 2-án indított nyomozást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A nála tartott házkutatás során akkor

 

    3 gramm amfetamin,

 

    134 gramm marihuána illetve

 

    980 gramm, a kábítószer tömegének növeléséhez, hígításhoz szükséges por, valamint a kábítószer fogyasztásához és porciózásához szükséges egyéb eszközök kerültek elő. A férfi jelenleg letartóztatásban van.

 

Mivel P. László feltehetően H. Sándortól szerezte be a kábítószerek egy részét, ezért a két ügyet egyesítették, és a KR NNI NBEFO pécsi osztálya folytatta tovább a nyomozást.

 

P. László a kábítószerek további részét a budapesti K. Györgytől szerezte be, aki azt a kistarcsai Cs. Reginától kapta. A nő forrása pedig a budapesti O. Károly volt. Mindhármukat július elsején fogták el Budapesten és Kistarcsán. Lakóhelyeiken a kutatások során 600 gramm – az elsődleges szakértői vélemény alapján – amfetamint, valamint a fogyasztáshoz, terjesztéshez használt eszközöket találtak. A három terjesztő közül kettő bűnügyi őrizetbe került, a rendőrség előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.

 

Minden dílernek több vásárlója volt, eddig 19 – az említett megyékben és a fővárosban élő – fogyasztót, köztük kiskorúakat is azonosítottak a nyomozók. Őket kábítószer birtoklásával gyanúsítják.

 

A saját vevőkörrel rendelkező terjesztők az értékesítési láncolat révén álltak egymással kapcsolatban, mindannyian főként amfetaminnal kereskedtek. Az ügyben a KR NNI NBEFO pécsi osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.