Posta – marad a készpénzes fizetés, nem kapnak terminált a harkányi kézbesítők

Helyi - szerző: HH

Ugyan a járvány alatt kiemelt szerepet kapott az érintésmentes fizetés illetve a készpénz használatának mellőzése és ez korunk elvárása is, mégsem tervezik, hogy bankkártyás terminállal szerelik fel a harkányi postásokat. A posta válaszából kiderül az is, miért nem.

 

A hatvanas éveket idéző postafiókban és a csomagszállító autóban elérhető a néhány évtizede már alapvető fizetési lehetőség, de a kézbesítőknél nem. A szolgáltató részére megfelelő kibúvót ad az elektronikus fizetést kötelezővé tevő jogszabály, a bürokratizmus dinoszaurusza pedig nem is kíván haladni a korral és marad a borravalóig tartó aprószámolgatás.

 

A társaság döntéshozói meg is indokolták, meglátásuk szerint a harkányi levélkézbesítőknél jellemzően nem kell fizetnie az ügyfélnek, hiszen ők a leveleket, nyugdíjakat, családi pótlékot és egyéb készpénzes juttatásokat kézbesítenek. Ezért jelenleg nem tervezik POS terminállal való felszerelésüket.