Räikkönen volt a leggyorsabb

Nagyvilág - szerző: GR

 A Forma-1 mezőnye hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2014-es idényre, viszont nagyon rég nem volt példa arra, amit ma az első kaotikusra sikeredett téli tesztnapon a résztvevők láthattak. Kérdés, hogy mi várható a folytatásban, de a technikai gondokra a sok új tényező miatt bizton lehet számítani.

 

A csapatok egy nagyon érdekes és viszonylag rövid napot zártak Jerezben, miután javarészt a technikai problémák domináltak a spanyolországi helyszínen, így többek között a Red Bull, a McLaren és a Williams is rengeteg időt vesztett a garázsban.  

 

A Red Bull-nál egy rosszul beszerelt hátsó rugó miatt szenvedtek, míg a McLaren-nél egy ismeretlen elektromos hiba akadályozta meg a csapatot abban, hogy beüzemeljék az MP4-29-est.  

 

A McLaren elmondta, újra fogják telepíteni az MP4-29 kulcsfontosságú rendszereit, azzal a szándékkal, hogy holnap Button pályára tudjon gurulni.  

 

A teszt pontban reggel 9 órakor vette kezdetét, amikor is Lewis Hamilton szinte azonnal kihajtott a pályára a ma bemutatott Mercedesszel. A brit világbajnok nagyon pozitívan nyilatkozott az első tesztnapról, noha az rövidebbre sikeredett az első szárny meghibásodása miatt, melynek egy baleset lett a vége.  

 

Kimi Räikkönen is relatíve hamar kihajtott a bokszból, de nem sokkal később egy telemetriai hiba miatt meg kellett állnia. A leállások sora azonban ezzel nem ért véget, és többek között Sergio Pérez Force Indiája is megadta magát. Később kiderült, hogy egy elektronikai meghibásodás okozta a leállást.  

 

A Williams és a Caterham csak az utolsó etapban dugta csak ki az orrát a garázsból. Míg a briteknél egy egész tűrhető megoldást láthattunk, addig a maláj istálló talán minden idők legrondább orrával állt elő.  

 

A nap végére még az eső is megérkezett Jerezbe, ami újabb fontos perceket vett el a csapatoktól. Nem mellesleg péntekre esős tesztet terveznek, amikor is fellocsolják a pályát és az istállók kipróbálják az új esőgumikat.  

 

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a csapatok egy nagyon nehéz első napon vannak túl, és valószínűleg a folytatás sem lesz sokkal jobb, mivel a technika rendkívül összetett és új. A hangok azonban valamilyen szinten kárpótolhatnak minket, melyek egész jóra sikeredtek, és mondhatjuk ezt úgy, hogy gyakorlatilag még senki sem lépett oda igazán az autóknak és a motorok is vissza vannak fojtva.  

 

Végeredmény az első napon:

1) RAI – 1:27.104 (31 kör)

2) HAM – 1:27.820 (18)

3) BOT – 1:30.082 (6)

4) PER – 1:33.161 (10)

5) VER – 1:36.530 (15)

6) GUT – 1:42.257 (7)

7) VET – nem futott mért időt (3)

8) ERC – nem futott mért időt (1)  

 

 

A folytatásban  

 

Elvileg a Lotus kivételével az összes csapat pályára gurul Jerezben. Marussia szereplése azonban kérdéses egy nem várt technikai gond miatt, de valószínűleg az oroszok egy napot képesek lesznek tesztelni.  

 

A legnagyobb változást az új V6-os turbómotorok jelentik. Az új csomag azonban mindenre hatással lesz, kezdve az aerodinamikától egészen a mechanikát át a Pirelli abroncsokig.  

 

A teszt 31.-éig – 4 napig- tart, minden nap reggel 9 órától délután 5 óráig.

 

A holnapi beosztás (január 29.) :

FERRARI – Kimi Räikkönen

McLAREN – Jenson Button

MERCEDES Nico Rosberg

RED BULL – Sebastian Vettel

SAUBER – Esteban Gutierrez

CATHERHAM – Marcus Ericsson

MARUSSIA – Jules Bianchi

WILLIAMS – Valtteri Bottas

FORCE INDIA – Nicolas Hülkenberg

TORO ROSSO – Daniil Kvyat

 

 

Az F1-live.hu stábja a helyszínen tartózkodik, és élőben tudósít a Jerezben történtekről.