Szép csendben megáldották a katolikus templom mögötti parkolót

Helyi - szerző: HH

Csupán hívek körében meghirdetett, egyházi szervezésű esemény keretében áldották meg a katolikus templom mögött a szennyvízátemelő szomszédságában lévő parkolót és szobrot csütörtök délután.

 

Ronta László zárt parkolója a katolikus templom mögött

 

A harkányi katolikus plébánia által az önkormányzat pénzén kérdéseket felvető időrendiség és körülmények között felújíttatott területet – mely a Mária-kert nevet kapta – valamint az ott felállított alig egyméteres Mária szobrot csütörtökön egy misét követően áldotta meg Felföldi László megyéspüspök. A rendezvényre meghirdetett köszöntőbeszédek az érintettek távolmaradása miatt elmaradtak.