Szíria nem lesz áttételes háború színtere

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

Barack Obama kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust az Egyesült Államok és Oroszország közötti, helyettesítő erők által megvívott, áttételes háborúvá változtatni, és hogy nem kíván együttműködni Moszkvával a szíriai rezsim ellen harcoló összes erő megsemmisítésében sem.

 

 

Az amerikai elnök azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje az elmúlt napok alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök más és más ellenfeleit bombázta. Ez nem valami szuperhatalmak közötti, sakktáblánál vívott verseny – mondta.

 

Obama bírálta Oroszországot a Szíriában az ellenzéki erők ellen válogatás nélkül végrehajtott légicsapások miatt, és leszögezte, hogy ha az orosz légi hadjárat továbbra is ugyanebben a szellemben folytatódik, akkor Washington nem fog együttműködni Moszkvával az Aszad-ellenes erők megsemmisítésére irányuló orosz kampányban.