Tenkes csárda – tiszta vizet öntöttek a pohárba, ezen folyik évek óta a vita

Helyi - szerző: HH

Januárban bezárt a Tenkes csárda, az egyik alkalmazott a valódi okok megjelölése nélkül érzelmekre ható, gondosan megszerkesztett posztot tett közzé arról, hogy tönkre akarják a vállalkozást tenni. 

 

Az alkalmazott oldalán közzétett írásra a polgármester lányának oldalán született meg a részleteket felsorakoztató és sok mindent tisztázó válasz, így az is kiderül, miként alakult ki az évek óta tartó vita, mely a megyei értékek közé sorolt csárda bezárását okozta.

 

A tizenöt évre kötött bérleti szerződés 2023 augusztus végén járt le, melyet az önkormányzat nem akart, hogy határozatlan idejűvé váljon, ezért korábban felmondott. Erről oldalunkon számoltunk be. A szerződésben a 15 év alatt a Tenkes csárda bérleti díja nem érte el a havi 150 ezer forintot sem, az induló bérleti díj 300 ezer forint volt, melynek kétharmad részét beruházásai fejében törleszthette a bérlő. Egyedül inflációkövetés volt a szerződésben, piaci értékkövetés nem.

 

A Tenkes csárda végét az jelentette, hogy a 2023-ig élő szerződést követően az önkormányzat nem szerette volna eladni az ingatlant, a bérlő pedig nem akarta többért bérelni. Végül sikerült mégis megegyezni, így hosszas tárgyalások után kétszer hosszabbították meg 1-1 évre a szerződést, amit nehezített, hogy a beruházásokkal azóta sem számolt el a bérlő.

 

A csárda üzemeltetője egy közmeghallgatáson is megjelent, ahol kijelentette, hogy bérlet helyett inkább meg szeretné vásárolni az ingatlant 63 millió forintért úgy, hogy 13 milliót kifizet, a többit 5 év alatt törleszti. Kilátásba helyezte egy pécsi lakása beszámítását is.

 

A csárda kálváriájában a 2023 decembere és 2024 májusa között élő szerződés előtti időszakában volt egy bírósági kilakoltatási eljárás is – mely végül visszavonásra került -, mert a bérlő nem adta vissza az ingatlant. A 2024 június és 2025 május vége között volt még egy bérleti szerződés, ahol a havidíj már 750 ezer forint volt az étteremre, és a panzióra, mely szerint az év első három hónapjában csak 450 ezret kellett fizetni a fűtés és a vendéglátás pangása miatt.

 

A legutóbbi tárgyalásokon a bérleti díj megtárgyalásáig sem jutottak el, mert a volt bérlő jogi képviselője által megküldött levél szerint nem kívánja tovább bérelni az ingatlant, csak vásárolni szeretne. Úgy tudni, a szóbeszédekkel ellentétben nincs mással megállapodás a háttérben a csárda átadásáról vagy egy tervezett üzemeltetőváltásáról.

 

A csárdát eddig üzemeltető Pannónia Inferior Kft. ügyvezetője Elhag Fatime, aki a tagi konstrukcióban 40 százalék tulajdonrésszel rendelkezik a többségi tulajdonos Kovács Gábor mellett. A cég elmúlt évi nettó árbevétele a hivatalos mérlegadatok szerint 450 millió forint volt, a megelőző esztendő 375 millió forintos árbevétele után. Ebből adózott eredmény 25, majd 41 millió forint lett.