Tesztüzemre már idén is kinyithat a pavilon

Helyi - szerző: HH

A Zsigmondy sétány felújítását követően a fürdő bejárata közelében építették fel annak az ivópavilonnak a mását, mely egy évszázada is ott állt. Az eddig zárva lévő építménybe nyáron megérkezett a belső díszítés, ősszel pedig egy gyógyvíz összetételét, legendáját valamint a kúrát is bemutató táblát állítottak fel a korlátján.

 

Ivópavilon Harkányban, a Zsigmondy sétányon

 

Az elmúlt napokban megérkeztek a szükséges engedélyek, így már idén is megnyithat egy rövid tesztüzemre a Zsigmondy sétány ivópavilonja – jelentette be Baksai Tamás a szerda esti közmeghallgatáson.

 

Harkány polgármestere hozzátette, a pavilon alapvetően egy jövő tavasztól elérhető attrakció lesz, a rövid próbaüzem idejét pedig az első fagyok is meghatározzák.