Baranyáig ért az üdülési jogokkal csaló bűnszervezetet keze

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Üdülési jogokkal csaló bűnszervezetet számoltak fel a pécsi rendőrök Budapesten. A gyanúsítottak csaknem négyszázmillió forint kárt okoztak mintegy hatszáz embernek.

 

A rendőrök az elkövetéssel gyanúsítható 48 éves budapesti szervezőt, további öt nőt és három férfit fogtak el, az otthonukban tartott házkutatáson pedig órákat, ékszereket és készpénzt foglaltak le.

 

A bűnszervezet tagjai az ország több pontján szervezett előadásokra olyan embereket hívtak meg, akik szerették volna értékesíteni az üdülési jogukat. Rávették a jogosultakat arra, hogy az üdülési jog értékesítésére előszerződést kössenek velük, az értékesítésért pedig jutalék címén előre pénzt szedtek be, illetve utaltattak a társaság számlájára a többségében időskorú sértettekkel.

 

A csalók később – a további pénzszerzés reményében – ismét rendezvényt szerveztek a korábbi meghívottaknak, mondván, sikeres volt az értékesítés, sőt magasabb vételárat ajánlottak. Az előzőleg kötött szerződéseket elvették, és egy új szerződést adtak át a sértetteknek, akiknek ezután a vételár-különbözetből adódóan ismét jutalékot kellett fizetniük. Külföldi cégek, illetve külföldi magánszemélyek aláírásaival ellátott adásvételi szerződéseket adtak át a sértetteknek, miközben ezek a cégek és személyek valójában nem kívánták megvásárolni az üdülési jogot.

 

A szervezet tagjai az üdülési jogok értékesítéséért semmit nem tettek, pusztán a jutalékot csalták ki az ügyfelektől. Ígéretet tettek arra is, hogy amennyiben nem sikerül az értékesítés, a jogot az ő cégük vásárolja meg egy év elteltével, azonban a társaságot egy év után már nem lehetett elérni. A csalók 575 embert tévesztettek meg, és mintegy 370 millió kárt okoztak nekik. Ellenük üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.