Vádat emeltek a harkányi rablógyilkosok ellen

Baranya - szerző: HH

Három férfi ellen emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség, akik egy idős, 85 és 78 éves házaspárt raboltak ki tavaly szeptemberben a baranyai Lothárdon. A házaspár a lakás felújítását tervezte, de a rablás után az idős asszony rosszul lett és meghalt.

 

A rendőrség 2017 októberében nyomravezetői díjat is kitűzött, a két harkányi férfit és diósviszlói társukat végül egy év múlva fogták el, az esetről itt számoltunk be. Akkor még az esettel hozták összefüggésbe a sokkos állapotban lévő idős nő rosszullétét és halálát, ám az ügyész erre most nem tért ki.

  

A vádlottak egyike korábban többször dolgozott az idős házaspárnál, segített az ingatlanuk felújításában, illetve többször kért tőlük kölcsön. Megtudta azt is, hogy jelentős összegű készpénzt tartanak a háznál, ráadásul azt is, hogy hova rejtették.

 

A férfi elhatározta, hogy be fog törni az idősekhez, amihez társakat keresett. Miután többször megnézték a terepet, de nem volt kocsijuk, egy harmadik személy is kellett, aki majd furikázza őket.

 

2017. szeptember 28-án este nyolckor a három vádlott közülük kettő símaszkot húzott, és a bejárati ajtót betörve bejutottak a házba, ahol megfenyegették az öregeket. A 85 éves sértett 100 ezer forintot adott át nekik. A betörők azonban tudták, hogy több pénz is van a háznál, ezért tovább fenyegetőztek, míg további 1 millió forintot nem kaptak. Miután elmenekültek a helyszínről, elosztották a pénzt.

 

Tekintettel arra, hogy a sértettek idős korúak, ezért a két elkövető cselekménye a rablás minősített esetének a megállapítására alkalmas, míg a gépkocsit vezető társuk a lopás bűntettét követte el – közölte dr. Varga-Koritár György főügyész, kitérve rá,, a házaspár idős kora miatt képtelen volt a bűncselekmény elhárítására.