Vajszlói uszoda – megvan az engedély, mutatjuk, hogy fog kinézni!

Baranya - szerző: HH

Megkapta a vajszlói uszoda és sportcentrum terve az építési engedélyt – jelentette be Nagy Csaba az Új Harkányi Híreknek.

 

 

Mint a térség országgyűlési képviselője hozzátette, a tervezési folyamatokat biztosító kormányhatározaton túl a város megkapta azt az 55 millió forintos forrást is, ami a komplexum környezetének kialakításához szükséges. Horváth István polgármesterrel ugyanis egy olyan tér létrehozásáról állapodtak meg, mely területéhez különböző ingatlanok megvásárlása is szükséges volt.

 

Nagy Csaba emlékeztetett, a beruházás kezdetének feltétele – a háború gazdasági hatásai mellett hozott döntésen túl – annak a szennyvízhálózatnak a kialakítása is, mely munkálatai már folyamatban vannak.

 

A komplexumot a budapesti Triskell Épülettervező Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tervezhette meg 288 millió forintért.

 

Vajszló egy 3350 négyzetméteres tanuszodát kap, ami mellett egy 1900 négyzetméteren 260 főt fogadó, 40×20 méteres pályával bíró kézilabda csarnok is elkészül 150 fős lelátóval valamint konditeremmel. Mindehhez egy ezer négyzetméteres, 50 fős sportszálló is társul majd 2-2 fős szobákkal és konditeremmel a szabadtéri sportterületek mellett.

 

A beruházás olyan kisebb elemeket is tartalmaz, mint egy 400 méteres futópálya, 40×60 méteres kivilágított focipálya valamint a meglévő kézilabdapálya gumiburkolattal való ellátása, kivilágítása.

 

Az uszodaépület egy 33 méter hosszú és 21 méter széles, nyolcpályás, 2 méter mély nagymedencét tartalmaz majd rajtkövekkel, vízilabdapályával, de helyet kap benne egy 8 fős infraszauna, valamint egy 150 fős mobil lelátó is a 80 fős előcsarnok, öltözők, valamint raktárak mellett. Az 1,2 méterig mélyülő tanmedence 8,5 x 16 méteres lesz.