Változott a város ingatlanportfóliója, fejlesztések jönnek

Helyi - szerző: HH

Felpörgette az ingatlanok értékesítését a harkányi önkormányzat. A koronavírus-járvány a turizmusból élő várost különösen érzékenyen sújtotta; a közelmúltban gazdára talált több, nagy értékű terület amellett, hogy ennek hatását csökkentette, gazdaságélénkítő befektetések otthonául is szolgálhat.

 

 

Kisebb ügyeltek mellett gazdára talált a korábban fürdő, legutóbb pedig a lassan ipari parkba terjeszkedő Városgazdálkodás által használt volt TMK telephely is. A területnek a Thermal hotel tulajdonosi érdekkörébe tartozó új tulajdonosa van, terveik szerint a szállodával kapcsolatos bővítések zajlanak majd ott. Erre még várni kell, az ingatlant még egy ideig a város cége használja.

 

A város szélén lévő, hajdan vízművek által elfoglalt területre a benzinkút és a Járó József utca felől is egyaránt be lehet jutni – az utakat azonban éppúgy, mint az elhagyatott ingatlanon lévő építményeket fel kell majd újítani, ez viszont már szintén egy új tulajdonos dolga lesz. Az ingatlan árverésén két kéz is a magasba lendült, így a tervezett árnál magasabban, jóval húszmillió forint felett talált gazdára. Értesüléseink szerint egy paksi bővítéshez köthető rehabilitációs komplexum számára lett kiszemelve.

 

Nem mozdult viszont a belvárosi torzó ügye. Az épülettel kapcsolatban még a nyáron érkezett egy kérés az önkormányzathoz, mely szerint szeptember 15-ig adna rá vételi ajánlatot egy helyi érdekcsoport, ám hiába lett tartogatva és piaci szondaként meghirdetve rajta több lakás is. Vételi ajánlat nem érkezett, az évek alatt rendezett jogi hátterű belvárosi építkezés így a nyílt piacra kerülhet.