Elhárulnak a jogi akadályok a magasház bontása elől

Baranya - szerző: GR

Napokon belül elhárulnak a jogi akadályok a több mint két évtizede lakatlan huszonöt emeletes pécsi magasház bontása elől – mondta a Baranya megyei kormánymegbízott pénteken Pécsett újságíróknak.  

 

Hargitai János beszámolt arról, hogy a kormányhivatalnak a veszélyessé vált épületre tavaly ősszel kiadott bontási határozata január 22-én jogerőssé válik, mert az ellene benyújtott egyetlen fellebbezést másodfokon is elutasították, a fellebbező pedig nem kíván bírósághoz fordulni.  

 

A kormánymegbízott kitért rá: az ingatlan tulajdonosa már készíti a bontási tervét, a dokumentum január végére készül el, a kivitelezés várhatóan tavasszal kezdődhet meg.  

 

Hargitai János azt mondta, hogy a magasházat birtokló cég felszámolás alatt áll, a kivitelezővel a felszámoló szerződik, a „problémakör” az épülettel együtt a pécsi önkormányzathoz kerül, mert a város az, amely érdekelt a ház eltüntetésében, és a kormány támogatásának köszönhetően rendelkezni fog az ahhoz szükséges forrással is.  

 

A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a magasház esetén robbantásról szó sem lehet, az ingatlant fölülről lefelé haladva, fokozatosan bontják el, s az érintettek mindent megtesznek annak érdekében, hogy garantálják a környék biztonságát.  

 

Az MTI-nek az ingatlanról korábban nyilatkozó Maros József építőmérnök, statikus azt mondta: a magasház bontása és elemeinek, törmelékeinek elszállítása egymilliárd forintba is kerülhet, de úgy tűnik, ez az egyetlen esély az üresen álló házzal kapcsolatos probléma megoldására.  

 

Hozzátette, az 1975-ben átadott, 1989-ben életveszélyessé nyilvánított és kiürített IMS-szerkezetű épületet azzal az igénnyel erősítették meg 2003-ra, hogy lakóházként, kollégiumként, idősek otthonaként vagy irodaépületként hasznosulhat. A számítások eredménye azonban mindig az volt, hogy rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mintha a helyén egy újat emelnének.  

 

Véleménye szerint a magasház különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet. Az építőmérnök szerint nagyobb mennyiségű veszélyes anyaggal nem kell számolni, a törmelék hulladéklerakóban elhelyezhető, de mivel ez sokba kerül, érdemes megfontolni a hasznosítását.