Nem az emberek mennek át rossz helyen, hanem a járda van rossz helyen – írta lapunknak egy harkányi lakos a belváros egyik forgalmas pontján kitaposott ösvényre mutatva. Mint megjegyzi, a volt bolgár múzeum előtti földnyelven éktelenkedő hörcsögcsapás nem azért került oda, mert a harkányiak év(tized)ek óta engedetlenek vagy szándékosan rontanák el az utcaképet, […]
Uram, nem tudom, miért történt, de tudom, hogy Te jobban szereted a meghalt barátomat, mint bárki szeretni tudná, ha megengedted, hogy így legyen, annak oka van. A tragédia napján még telefonon beszéltünk, a jövőt terveztük. Még mindig nincsenek szavak, írni is nehéz, soha nem volt ilyen nehéz. Most is azt várom, hogy hív vagy […]
A Harkány felett alacsonyan köröző repülőket elégelte meg helyi olvasónk, aki megosztotta gondolatait. Mint levelének tárgyában írja, elfogyott a türelme. ,,Először a charter járat majd a mentőhelikopter leépítése lehet visszalépés a pogányi repülőtéren, de mégis volt aminek lehetett örülni, mert egy céggel és az együttműködésekkel hozott is egy kis életet a megyébe. Igen […]
Az Ady Endre utca megváltozott forgalmi rendje késztette olvasónkat levélírásra. Az érintett útszakaszon a forgalmi rend változása óta nem volt még személyi sérüléssel járó baleset, ám arra hívja fel a figyelmet, hogy ez csak idő kérdése. „Tisztelt Új Harkányi Hírek! A körforgalom utáni Ady Endre út miatt írok, ugyanis könnyen lehet, hogy ott lesz […]
Péntek délután 14 óra magasságában készítette olvasónk azt a felvételt, melyen a mozgó traffipax kapcsol le épp egy horvát terepjárót a József Attila utcában. A megkülönböztető jelzés három kiegészítő lámpáját használó autó egy sebességmérő berendezéssel van felszerelve, így a gyorshajtókat menet közben szűri ki. A félvételen látható MZA-172 forgalmi rendszámú kis Mercedes gyakran […]
Ki volt az a Járó József, akiről Harkányban utcát neveztek el? A történelmi személy körül lengő homályra egy ott lakó mutatott szerkesztőségünknek írt levelében rá, hát utánajártunk.
Harkányiak és közéleti érdeklődéssel megáldott barátaim szíves figyelmébe! Nyílt válaszlevél Ronta László esperes-plébánosnak a harkányi önkormányzat lapjában megjelent A megtagadott vallás c. cikkére Az apropó, amiért – sem semmilyen egyházhoz és párthoz nem tartozó balliberálisként – tollat ragadtam az, hogy az esperes úr megszólított. No, nem személyemben, hanem éppen balliberális voltomban. De […]
Nem szokás a szerkesztőség kalandjaiból szemezgetni, de ezen változtatunk. Az ötletet egy festő srác adta, amikor azt a telefontornyot kerestem, ahova aggregátort telepítettek ideiglenes áramellátás céljából. Fontos megjegyezni, hogy kupak a munkavédelmi sisak szlengje. KT: Jó napot, sziasztok! A munkás: Jó napot! (kocsi mellől) B munkás: Hello! (toronyról) KT: Ne haragudj, kellene neked […]
OLVASÓI LEVÉL | Csak okulásul: Sellye, Mátyás király u. közepe, használtcikkesek (ex bútorbolt). Nyaralás előtti pedálos pumpa vásárlás. 1500 Ft. Számla nincs, kipróbálni nem lehet. Újszerű, bizalmam maximális. Lehet is, mivel több százezer forintot költöttünk el az említett helyen iskolai pályázatokból, hogy az iskolának is jó legyen, meg hát ne vigyük idegenbe a pénzünket. […]
Köszönjük a támogatásokat, a biztatásokat, a jó szavakat, a vidám perceket, öröm volt veletek együtt dolgozni és a jövőben is számítunk rátok! Gratulálunk a győzteseknek! Mi 2 hónapnyi munkával jutottunk idáig. Talán, ha 3 évünk lett volna nekünk is, sokkal eredményesebbek lehettünk volna. De nem állunk le dolgozunk tovább. Üdvözítő, hogy jelöltjeink közül 3-an bekerültek […]
| 2013. 03. 06. | Tisztelt harkányi Polgárok! Aki előző két hírlevelünket elolvasta, és teszi ezt ezzel a számmal is, az tisztán és világosan érteni fogja, miért fordult szembe hét képviselő Imri Sándor polgármesterrel. Már maga a tény is el kell, hogy gondolkoztasson mindenkit! Egyetlen egy képviselővel sem tudott szót érteni Imri Sándor. Senkivel! Vajon […]
(a Polgármesteri Hivatal tájékoztatója)Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem, fogadják érdeklődéssel tájékoztatónkat Harkány életéről, helyi szabályairól, melyek betartásában és esetenként betartatásában kérjük együttműködésüket. Talán eddig még soha nem volt olyan jelentősége ezen tájékoztatónak, mint most. Ezt azzal magyarázzuk, hogy 2013. január 1-jével bekövetkezett változások jelentősen érintik az önkormányzatok tevékenységét. Januártól a járási kormányhivataloknál intézendők a gyámhatósági ügyek, a […]
Tisztelt Dr. Imri Sándor! A FIDESZ harkányi polgármester-jelöltje és a FIDESZ harkányi képviselő-jelöltjei, ahogy eddig sem, úgy ezek után sem vesznek részt politikai sárdobálásban. Ön az elmúlt napokban „ronwerberi” mélységű gyűlöletkampányt folytatott ellenem, a megújulást és konszolidációt kínáló programom ellen. Kiadványaiban több ponton csúsztatásokra alapozott hamis állítások jelentek meg, amire reagálni kell. Dr. Imri Sándor […]
Tisztelt harkányi Polgárok! Mint ígértük, folytatjuk választási hírlevelünket. Sok visszajelzés érkezett az előző számmal kapcsolatban. Sokan nem hiszik, nem merik elhinni azt, amit leírtunk. Ezért nyomatékosan kijelentjük, minden, amit az első számban megfogalmaztunk, a valóságnak megfelel, és vállaljuk érte a felelősséget. Kizárólag tényeket és tényeken alapuló eseteket közlünk. Ennek ellenére, ha valakit akaratunkon kívül […]