Komló ellen sem sikerült

Nem szerzett gólt szombaton Harkány a megyei labdarúgóbajnokság második fordulójában sem. A házigazda Komló kétszer talált a fürdővárosiak hálójába. Az egyelőre pont nélküli Harkány legközelebb szeptember 13-án, vasárnap lép ápályára, amikor a négypontos szomszéd, Siklós csapatát fogadja otthonában.

Az már biztos, hogy most sincs ötöse

Nem volt telitalálatos az ötöslottón. A jövő héten 2,82 milliárd szinte esélytelen reményében lehet ikszelgetni és befizetni a bolondok adóját.  Négyesből 35 darab akadt, nyereményük egyenként 1,7 millió forint. Három számot 23 ezerért kétezer szelvényen találtak el, kettese 68 ezer bizakodónak volt, de végül ők is csak 3.300 forintot kapnak. A joker 849274, ami két […]

Nem indul jól az idény

Hiába a nyári játékoscserék és az új edző, a változások egyelőre nem kamatoztak: vereséget szenvedett a harkányi sportegyesület felnőtt labdarúgócsapata a bajnoki sorozat első mérkőzésén. Harkány a PVSK együttesét fogadta vasárnap a Petőfi utcai pályán, a találkozót az ellenfél 32. és 34. percében szerzett góljai után 0:2 állásnál fújták le. A kialakult tabella az első […]

Kigyulladt egy elektromos autó a Munkácsy utcában [friss – részletek]

 FRISSÜLT  Péntek délelőtt kigyulladt egy elektromos autó Harkányban, a Munkácsy utcában – érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez.  Mint a katasztrófavédelem jelezte lapunknak, egy Mercedes eCitan féke hevült túl, ami miatt riasztották őket. Az eset kapcsán senki sem sérült meg, komolyabb kár nem keletkezett. Korábban egy Volvoról kaptunk képet, de arról kiderült, hogy annak csak kinyitották […]

Jön a következő vasárnap esti szabadtéri mozi

Vasárnap este újabb film pereg a Zsigmondy sétány óriásvásznán. A kritikusok és nézők szerint minden platformon az előző évtized egyik leggyengébb nagyköltségvetésű filmje, a Vadregény (2014) vetítése 20 órakor kezdődik, a részvétel ingyenes. A Vadregény több klasszikus mese történetét fűzi össze egyetlen modern, zenés kalanddá. Hamupipőke, Piroska, Babszem Jankó és Aranyhaj sorsa egy pék és […]

Történelmi kalandfilm pereg vasárnap a sétány óriásvásznán

Újabb izgalmas film érkezik este a Zsigmondy sétány szabadtéri színpadára, ahol vasárnap negyed kilenckor a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán pereg. A napóleoni háborúk idején játszódó kalandfilmben Jack Aubrey, a brit haditengerészet kapitánya és hajóorvosa, Stephen Maturin veszélyes küldetésre indul. Miután a HMS Surprise súlyosan megsérül egy váratlan támadásban, Aubrey a jelentős veszteségek […]

Péntek esti koncert – a Harkány Big Band lép fel a sétány színpadán

A nyári koncertsorozat következő állomásán július 17-én, pénteken a Harkány Big Band ad koncertet a Zsigmondy sétány szabadtéri színpadán. Az est sztárvendége Rudán Joe lesz. Azingyenes koncert 19:30-kor kezdődik, kedvezőtlen időjárás esetén a Harkányi Művelődési Házban rendezik meg. A Harkány Big Band ezúttal Rudán Joe közreműködésével lép színpadra. Az énekes több évtizede meghatározó alakja a […]

Akciófilmmel folytatódik a szabadtéri mozik sorozata Harkányban

Újabb ingyenes filmvetítéssel várják a mozibarátokat a Zsigmondy sétányon kialakított szabadtéri moziban. A nyári moziestek következő állomásán A bombák földjén című filmet vetítik a Zsigmondy sétányon. 2007-et írunk, Bagdadban mindennaposak a robbantások. Egy amerikai tűzszerészalakulat tagjai életük kockáztatásával kutatják fel és hatástalanítják a pokolgépeket, miközben a csapaton belüli feszültségek is egyre erősödnek. William James őrmester […]

Átment egy autó a gyalogos lábán

Baleset történt vasárnap délelőtt a Kossuth Lajos utcában, az Arany János utcával szemben – jelezték olvasóink. Mint a rendőrség közölte lapunkkal, a szervízúton gyalogos lábán hajtott át egy autó. Úgy tudni, a gyalogos könnyebben sérült csak meg.    0-24h Láttál vagy fotóztál valamit, ami másokat is érdekelhet? Írj a Facebookon, leveled és fényképed az info@harkanyihirek.hu […]

Vasárnap este a szabadtérin: Becstelen brigantyk

Vasárnap este a Becstelen brigantyk kerül vászonra a Zsigmondy sétány szabadtéri mozijában.  Quentin Tarantino 2009-ben bemutatott filmje egyszerre háborús akciófilm, fekete komédia és alternatív történelmi történet. A film egyik főszereplője Brad Pitt, aki Aldo Raine hadnagyot alakítja. A történet a második világháború idején játszódik, ám nem a megszokott módon meséli el a korszak eseményeit. […]

A főszezonnal lejárt a kedvezményes belépő ideje

Lejárt a harkányi gyógyfürdő 2.000 forintos kedvezményes belépési lehetőségének felhasználási határideje – közölte az önkormányzat. Mint hozzáteszik, helyiek számára továbbra is van lehetőség a Harkány Kártyával 50 százalékos belépőt venni, mely kedvezmény az adott jegytípusra vonatkozó árból kerül levonásra. A kártya kiváltására továbbra is a parkolóirodában van lehetőség.

Autó és motoros ütközött Harkányban

Lassító személyautó hátuljának ütközött egy motoros hétfőn délelőtt a Petőfi utcában. Mint a rendőrség közölte a Harkányi Hírekkel, a balesetben személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.    0-24h Láttál vagy fotóztál valamit, ami másokat is érdekelhet? Írj a Facebookon, leveled és fényképed az info@harkanyihirek.hu címen is várjuk. Adataid minden esetben bizalmasan kezeljük. Névtelen […]

Kigyulladt egy targonca Harkányban

Kigyulladt targoncához riasztották a tűzoltókat szombat délelőtt. Harkányban a Munkácsy utcában kapott lángra a munkagép. A tüzet a helyszínen tartózkodók még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották. Épületben és egyéb vagyontárgyban nem keletkezett kár, személyi sérülés nem történt.

A templom kertje ad otthont a megemlékezésnek

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából június 4-én, csütörtökön ünnepi megemlékezést rendeznek Harkányban, a katolikus templom Mária-kertjében. A program 18:30-kor köszöntővel kezdődik, a koszorúzások után pedig szentmise veszi kezdetét. Az emlékműsorban közreműködnek a Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai. A Nemzeti Összetartozás Napját minden évben június 4-én tartják, emlékezve a trianoni […]

Nem lesz víz, dolgoznak a hálózaton

Június elsején, hétfőn délelőtt a harkányi és márfai szőlőhegyen az ivóvíz nyomásának csökkenése várható. A szolgáltató a hálózaton dolgozik, ezért a délelőtt 6 és 12 óra közötti időszakban néhány órára vízhiány is előfordulhat.