Szíjjártó Péter a keleti nyitás és a turizmus kapcsolatáról

Helyi - szerző: KT

A héten Siklóson lakossági fórumot tartó Szíjjártó Pétert a keleti nyitás és az ehhez kapcsolódó, régiónkat érintő turisztikai lehetőségekről kérdeztem. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára valamint a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért és a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos az Azerbajdzsánt is megemlítette.

 

Kacsúr Tamás: Azt nyilatkozta még múlt év szeptemberében, hogy kulcsfontosságú a keleti nyitás sikere és Magyarország egyik legnagyobb turisztikai közönsége Oroszországból érkezik. A keleti nyitás részeként Kínával is több megállapodást írt alá az utóbbi években, illetve többször egyeztettek Sanghajban és Pekingben, Hongkongban felavatta a közelmúltban Magyarország főkonzulátusát, Pekingben a magyar Kulturális központot és a Magyar Kereskedőházat. Hogy látja – mivel a térségnek a turizmus az egyik legfontosabb motorja – a turizmus területén is várhatóak további sikerek és megállapodások a mára több mint 1,3 milliárd lakossal rendelkező Kínával?

 

Szíjjártó Péter: A keleti nyitás mindenképpen hozzájárul a turizmus növeléséhez, hiszen most már Oroszországból a harmadik legtöbb turista érkezik Magyarországra. Az elmúlt években a Kínából Magyarországra érkező turistaforgalmat is növelni tudtuk. Nyilvánvaló, hogy fontos szerepet játszi az, hogy a WizzAir stratégiája és a keleti nyitás stratégiája egy irányba mutatnak, tehát a WizzAir egyre több járatot indít keletre és keletről Budapestre. Ez mind-mind növeli nem csak az üzleti, hanem a turisztikai forgalmat is, és ráadásul ezekről a keleti desztinációkról az alapvető turisztika mellett a gyógyturizmust is nagyon sokan keresik. Nem véletlen, hogy Hévízen már nagyon sok orosz feliratot is lehet látni. Tudomásom szerint az azerbajdzsáni turisták jelentős része is magyar gyógyászati helyszíneket keres fel és nem véletlen, hogy a kínaiakkal való együttműködés egyik legfontosabb alappillére az, hogy megpróbáljuk elérni, hogy mi legyünk a tényeiken alapuló hagyományos kínai gyógyászat európai központja. Egy ilyen együttműködés is segít mind a gazdaság, mind a turisztika előmozdításában.

 

Kacsúr Tamás: A keleti turizmus erősítéséhez nyilvánvalóan szükség lesz egy jól működő légi kikötőre a környéken, amint az Hévíz esetében is látszik. Pogányban már adott ugyan egy repülőtér, ami a kifutópálya rövidsége miatt meghosszabbításra vár. Így adódik a kérdés, hogy lesz-e lehetőség illetve van-e remény arra, hogy a következő ciklusban Harkány és a térség fejlődésével párhuzamosan a kormány segítse a repülőtér fejlesztését?

 

Szíjjártó Péter: Azt a helyieknek kell eldönteni, hogy egy beruházásra milyen ütemben van szükség, és természetesen ha a helyi képviselők a helyi emberek akaratát és véleményét képviselve kezdeményezik ezt a kormánynál, akkor nyitottak vagyunk arra, hogy ennek a lehetőségeit megvizsgáljuk.

 

A külgazdasági államtitkár múlt év szeptemberében tárgyalt Milan Hovorka cseh ipari és kereskedelmi miniszterhelyettessel a cseh gépjárműiparral való kapcsolatok erősítéséről. A járműipari együttműködés erősödése folytán újra sikerülhet utat nyitni például a Škoda csoport vagy más cseh nagyvállalatok dolgozóinak Harkányba való üdültetésére is, mint korábban beutaztatók révén működött majd nemrégiben újra tervben is volt.