A monetáris tanács 7:1 arányban szavazta meg a csökkentést januárban

Gazdaság - szerző: GR

A monetáris tanács hét tagja szavazta meg a 15 bázispontos januári kamatcsökkentést, egyedül Cinkotai János szavazott 10 bázispontos vágásra – derül ki az ülésről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvből.   

 

A monetáris tanács január 21-i ülésén 15 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 2,85 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, noha az elemzők többsége ennél visszafogottabb, 10 bázispontos vágásra számított.  

 

Az ülést követően kiadott közleményében a monetáris tanács jelezte: az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, azonban indokolttá vált a csökkentés ütemének mérséklése. Ezt a rövidített jegyzőkönyvben is megismételte a testület.   

 

 

A monetáris tanács megítélése szerint az idén és jövőre is folytatódhat a magyar gazdaság bővülése. A testület véleménye ugyanakkor az, hogy erősödő gazdasági aktivitás mellett is a kibocsátás elmarad a potenciálisan lehetséges szinttől. A foglalkoztatás folyamatos növekedése mellett a munkanélküliségi ráta csökken, azonban még mindig meghaladja a – strukturális tényezők által meghatározott – hosszú távon kívánatos szintet. Az inflációs nyomás középtávon is mérsékelt maradhat – olvasható a jegyzőkönyvben.  

 

Az infláció decemberben tovább mérséklődött, amelyben elsősorban a szabályozott energiaárak novemberi csökkentése játszott szerepet. Az inflációt csökkentő átmeneti hatások mellett a középtávú kilátások szintén mérsékelt inflációs nyomást jeleznek. Ez a gyenge belső kereslet és a visszafogott külpiaci infláció hatását tükrözi. A tanács egy tagja ugyanakkor jelezte, hogy a forint euróhoz viszonyított árfolyamának további gyengülése az importon keresztül az árszínt növekedését eredményezheti. Ezt a hatást a kibocsátási rés záródása, valamint a belső fogyasztás élénkülése felerősítheti. 

 

A kilátások jók   

 

A monetáris tanács véleménye szerint a következő negyedévekben folytatódhat a gazdasági növekedés, amely a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb szerkezetben valósulhat meg. Az export növekedése mellett a belső kereslet is bővülhet a következő években. A folyamatok kedvező alakulását jelzi az is a testület szerint, hogy a nemzetközi befektetői hangulat az amerikai eszközvásárlási program múlt év végi lassítása ellenére is támogató maradt. Magyarország kockázati megítélése javult, amely a CDS-felárak és kötvényhozamok mérséklődésében is tükröződött.   

 

A testület értékelése szerint a nemzetközi pénzügyi környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság óvatos monetáris politikát indokol. A tanács egy tagja ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a vezető jegybankok kommunikációja alapján várhatóan mind az Európai Központi Bank, mind az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mind pedig a Bank of Japan tartósan fenntartja a laza monetáris kondíciók alkalmazását. Mindez pedig véleménye szerint a támogató pénzügyi környezet fennmaradásának irányába mutat.   

 

A monetáris tanács megjegyzi: megítélése szerint a magyar gazdaságot számottevő kihasználatlan kapacitás jellemzi, az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat. Az árstabilitás középtávú elérése pedig a monetáris lazítás irányába mutat. A globális pénzügyi környezet támogató maradt, a monetáris politika mozgásterét az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi elmozdulása befolyásolhatja.  

 

A decemberi kamat-meghatározó ülésen elhangzottakkal összhangban a tanácstagok egyetértettek abban, hogy bár az árstabilitás elérése a monetáris lazítás irányába mutat, a nemzetközi pénzügyi környezet alakulását bizonytalanság övezi, amit az elmúlt időszak feltörekvő piaci turbulenciái is tükröznek.   

 

A tanács egy tagja 10 bázispontos kamatcsökkentésre tett javaslatot, figyelembe véve a forint régiós devizákhoz viszonyított kamatkülönbözetének csökkenését, valamint az állampapír-piaci hozamgörbe meredekségét, amely véleménye szerint a kamatcsökkentési ciklus alját jelzi. A testület többi tagja az inflációs, valamint reálgazdasági folyamatok, illetve a támogató nemzetközi környezet alapján az alapkamat 15 bázispontos csökkentését tartotta indokoltnak – olvasható a rövidített jegyzőkönyvben.  

 

(HH/ MTI)