Mindent a piskótáról

Életmód - szerző: GR

Mindig összeesik, fojtós és száraz lesz a piskótád? Akkor ez a cikk neked szól, hogy ezentúl csakis csodaszép és légiesen könnyű desszerttel kápráztass el mindenki!  

 

A piskótakészítés – teljesen jogosan – minden kezdő sütő rémálma. A legnagyobb félelem, hogy az áldozatos munkával kikevert tészta a sütés közben vagy után összeesik. Általában mindenki minimum egyszer így jár a „sütési-tudomány” elsajátítása során , de ilyenkor sem kell elkeseredni, próbálkozni kell. (a tészták szerencsére összeesetten is ugyanolyan finomak maradnak, és így tiramisu alapanyagnak még így jók)

 

De ha valóban szép magas tésztát szeretnénk kapni, elengedhetetlen, hogy néhány szabályt betartsunk. Mindezek előtt jöjjön az alaprecept.

 

Kevés olyan étel létezik, amelynek a receptje szinte kőbe lenne vésve, de a piskóta ilyen, ráadásul pofonegyszerű megjegyezni. Azaz mégsem. Nagyanyáink hagyományait követve a „klasszikus” változat az egy tojás, egy evőkanál cukor és egy evőkanál liszt. Ebből is a leggyakoribb változat a hat tojásos (ez kényelmesen elfér egy normál tepsiben vagy tortaformában), aminél értelemszerűen a cukor és a liszt mennyiségét is meg kell hatszoroznunk.

 

Igen ám, de ezen kívül még létezik vizes vagy vajas piskóta is. A vizes állagilag sokkal „szaftosabb” lesz. Itt a szintén hat tojásos alaprecept a következőképpen alakul: hat tojás, hat evőkanál cukor, hat evőkanál víz és nyolc evőkanál liszt. A vajas piskóta íze gazdagabb, a tészta pedig kicsit testesebb.

 

Tippek és trükkök

A légiesen könnyű és gyönyörűen magas piskóta elkészítése nem lehetetlen, csak néhány szabály betartása kell hozzá:  

♥ Hideg tojásokkal dolgozzunk, így sokkal könnyebb lesz felverni a habot.

♥ A sárgáját külön kell felverni a cukorral, méghozzá fehéredésig. Ez mit jelent? Legalább 15 percet a robotgéppel!

♥ A fehérjét egy csipet sóval könnyebb kemény habbá verni.

♥ Mindig a fehérjehabhoz keverjük a sárgáját, és nem fordítva.

♥ A lisztet mindig szitáljuk a tésztába, így még több extra levegő jut bele. Ez nem úri flanc, hanem valóban lényeges lépés! Ráadásul a kifejezetten erre a célra készített eszközökkel gyerekjáték.

♥ Óvatos, alulról felfelé irányuló mozdulatokkal forgassuk össze a tésztát.

♥ Ha sütőpapír helyett vajazzuk/lisztezzük a formát, akkor csak az alját, az oldalát ne, különben nem fog megemelkedni.

♥ Minden esetben előmelegített sütőbe tegyük a tésztát. A sütő ajtaját egy fakanállal résnyire kitámaszthatjuk, így a gőz távozni tud, de nem szökik be a hideg levegő.

♥ Ugye azt mondani sem kell, hogy a sütőt ne nyitogassuk? Csak akkor, ha már látjuk, hogy barnul a tészta teteje.

♥ A piskótánál nem szabad légkeveréses sütést használni – az alul-felül sütés a nyerő!

♥ Minden esetben tűpróbával ellenőrizzük, hogy valóban átsült-e a tészta!

♥ Ha úgy ítéljük meg, hogy a tészta elkészült, kapcsoljuk le a sütőt, nyissuk ki az ajtaját, de ne vegyük ki egyből – hagyjuk bent még 10-15 percig.

HH/NoSalty