Kesjár: harkányi maradtam!

Helyi - szerző: KT

Kesjár János több, mint egy évet töltött a Harkányi Gyógyfürdő Zrt élén, ami ezalatt ötcsillagos minősítést kapott. A köztiszteletben álló harkányi vezető márciusi lemondása sokakat megdöbbentett, most választ ad a kérdésekre.

 

Tisztelt Olvasók! Kedves Harkányiak! Öröm, hogy megszólalhatok, örülök, hogy egyesek, városvezetők, egyes képviselők szóbeszéd útján terjesztett rágalmaira válaszolhatok. A város cenzúra bizottsága, élén az első számú vezetővel decemberben döntött úgy, hogy nem szólalhatok meg. „Kesjár túl van fényezve” – hangzott az ítélet.

 

Különösen nem szólalhattam meg az Új Harkányi Hírek felületén. Ezt Imri Sándor levélben hozta tudomásomra. Nem tudom mire gondolt amikor azt mondta: az ellenséges oldalon állok. Protestáns hitemre? Konzervatív gondolkodásomra? Számára szokatlan következetes magatartásomra? Nem tudom…

 

Azóta gondolkodok rajta, mióta nem teljesült minden parancsa, és a minimális kommunikációra sem volt hajlandó. Ha bejelentkeztem hozzá, az utolsó pillanatban más dolga akadt, telefonhívásaimat hosszú időn keresztül nem fogadta. Egy úton lehetett csak elérni, Hazenauer György közvetítésével. Az ő telefonját azonnal fölvette. Ez a „játék” zajlott részéről, míg egyszer meg nem csörrent a telefonom. Vagy azonnal lemondasz, vagy egy képviselő átállása segítségével leváltalak.

 

Mire gondolt abban a pillanatban?

 

Felső vezető voltam különböző munkahelyeken közel 25 éven keresztül. Megbecsüléssel. Okleveles közgazdász vagyok menedzser szakvizsgával, okleveles könyvvizsgálói és kertészmérnöki diplomával, az egyik legmagasabb állami kitüntetéssel. Nem akarok dicsekedni, de végigtanultam, dolgoztam és oktattam az egész életemet. Számomra az elmúlt időszak is egy tanulság. Vagy menekülni a terror elől, vagy várni egy szebb jövőt.. Még nem tudom, melyiket válasszam? Hagyjam, hogy a házamat és az egész várost eltüntetik a föld színéről? Az én kertemben a fák az ”égig” érnek. Védem őket, ameddig bírom. Csak azt kérem minden Harkányitól, tegye ugyanezt.

 

Miért mondott fel?

 

Az elmondottak alapján kényszerből, Hazenauer pálfordulására. Ehhez kellett az a megnyilvánulás, amit nem tudok másként nevezni, mint egyszerű butaság az Imri részéről.

 

Kellőbb tapasztalattal bírok hozzá képest ahhoz, hogy átvilágítások nélkül is rövid idő alatt átlássam és átszervezzem a vállalatot. Nem adatott meg a lehetőség. Elkészítettem egy programot, mely a hozzáértés és alkalmasság alapján egy megújult szervezetet eredményezett volna. A vezetésben feladatátcsoportosítást, a beosztottak tekintetében a munkafolyamatok átalakítását, a létszám természetes átszervezésével hatékony, eredményes vállalati felépítést terveztem. Ez nem egy „orfűi” gondolat, „csak” egy nemzetközi gyakorlat.

 

Mi akadályozta meg terve véghezvitelében?

 

A helyzetfelismerés: Kik azok akik a siklósi hegyoldalban poharazás közben az Imri Sándor állásfoglalását kialakítják. Kik azok, akik a képviselő-testület fő hangadói. Imri, Hazenauer, Hajdú, Kovácsné, Mindegyik kiváló valamiben. Biztosan jól tudnak főzni, Ha főzni nem is, keverni biztosan. A többiek, akik igazán tettek volna Harkányért, a képviselő-testület kisebbségét alkotják… Sajnos!

 

Mi az, amit hátrahagyott gazdasági szempontból az általa vezetett időszakban?

 

Az elmúlt időszak legnagyobb adózás utáni eredményét, mely a jövő megalapozását szolgálhatta volna. A banki szféra által elfogadott hitelképességet, mely éveken keresztül csak lehetetlen kívánság volt.

 

A pénzügyi eszközök rendelkezésre álltak a főmérnök által megjelölt mértékben a nyitásra, a legszükségesebb fejlesztésre, pályázati önrész megteremtésére. Nem tudom, mire kellett az a pénz, amit elköltöttek. Átvilágításra? És még? Nem tudom, de elköltötték. Elköltötték valami másra. Erről nekik kell majd számot adni.

 

Milyen okok játszotta közbe a beruházások közfelháborodást okozó kivitelezésében?

 

Ami Harkányi Gyógyfürdő éttermi beruházását és a lepke medence állapotát illeti, meg kell, hogy kérdezzem: nincs a vállalatnak főmérnöke?

 

Készült-e a vállalat életében üzleti terv, mely tartalmazta fejlesztés, felújítás üzemeltetés és annak agyagi vonzataival járó finanszírozás részletes megvalósítását?

 

Most, vezérigazgatói időszakom idején készült. A Felügyelő Bizottság valamennyi részletét megtárgyalta és elfogadta. Jegyzőkönyvek szólnak róla. Megvannak még?

 

Néha úgy érzem magam, mintha Dél-Amerikában, vagy Afrikában lennék. Ott despoták uralkodnak több országban is, vagy legalábbis országrészekben. Mindenható urak, akik bármit megtehetnek. Mi is így akarunk élni? Kedves Harkányiak mit gondolnak erről?

 

Harkányfürdő egy mocsaras gyógyító láp volt régen. Azt akarjuk Tisztelt Harkányiak, hogy újra azzá váljon? Tárgyalóképtelen városvezetés által elvesztett pályázatok, hozzá nem értő fürdővezetés mellett mi más juthat?

 

Mit várhatunk?

 

A hitelképesség megvalósulása megteremtheti az újabb adósságspirál kialakulását, melyet nem az ésszerűség, hanem a választások megnyerése motivál. És ki fogja törleszteni az esetleges gigahihelt? Egy biztos, hogy nem lesz a FIDESZ által elindított újabb adósság-elengedés. Az előzőt is illett volna megköszönni.

 

Felmondott néhány volt kollégám amiatt, mert szerintük káosz uralkodik a vállalatnál. Nem tudtam azt mondani nyugodt szívvel, hogy maradjanak. Az innovatív, újító hozzáértés és tudás nem előny, sőt, üldözendő. Meghatározó, a jövőt képvelő széleskörű ismeretekkel rendelkező emberek mentek, vagy készülnek el. Mit tegyek? Kapcsolatom nincs a vállalat vezetésével. Azt tudom, hogy sok hasznos munkatárs még kitart, addig, amíg bírja.

 

Mit vesztett Harkány a menesztésével?

 

Ha a az emberek szavára és önbecsülésemre hallgatok, akkor sokat. Elvesztettem azt a lehetőséget, amit világéletemben követtem, a megújulás lehetőségét. Olyan eredményeink voltak, amikre büszkék lehettünk. Hiába! Érvényességük Harkányig tartott.

 

Itt más szabályok a mérvadók! Az a stratégia amit felvázoltam megvalósítható és reális volt. A legfontosabb az egyedi hatású víz előnyeinek kihasználása. Sajnos főmérnök úr gondolkodása csak odáig terjedt: „hogyan csináltuk mi Orfűn”. Megkérdezi-e valaki, hogyan működött az Orfűi látványstrand? Mekkora volt a már előre kalkulált veszteség? Harkányban, ha ez a gondolkodás folytatódik, akkor mennyi lesz a kár? Ezt tudják, kinek kell megfizetni?

 

Tisztelt Olvasók! Kedves Harkányiak! Mi lesz a Várossal? Mi lesz velünk? Megszállott, önérdek nélküli vezetés hiányában nem látok kilábalást. Ismertem Poller Roland és Kiss-Kálmán Évi – Fidesz képviselők – küzdelmét, harcát. Teljes szívemből szurkoltam nekik. Pedig nem jutott nekik más, mint a gáncs, és az ellenszegülés, a mindenáron való akadályoztatás. Néha a megaláztatás. Nekem egy kérdésem van: Miért? Miért kellett ez nekik?

 

Mekkora melléfogás, hogy segítség helyett a politika színpadáról azóta már letűnt Mesterházy Attilát főszereplővé tették a harkányi fürdőben a választások idején! Kedves Kovácsné, kedves jegyző úr, kedves fürdő, és városvezetés: Tudják, mennyit ártottak ezzel?

 

Vannak, akik Harkányból hasznot húztak, és vannak akik áldoztak érte. Ha magamra gondolok, talán soha vezetőként olyan kevés pénzt nem vittem haza, mint akkor. Soha nem vettem igénybe gépkocsi használtért költségtérítést. A saját kocsimmal, saját pénzen jártam a minisztériumokat, a kongresszusokat a lobbi érdekek miatt kötelező pécsi vagy pesti utakat. Saját több százezer forintom bánta, hogy ingyenes volt a harkányi lakcímkártyával rendelkezők számára a tavalyi fürdőfesztivál.

 

Kapott érte valamit?

 

Igen, az Imri és hűbéresei által terjesztett rágalmakat. Mi volt előttem? Mi van utánam? Mennyi jövedelemmel bírtak elődeim és utódom? Nagyon jól tudom, mennyivel! Én harkányi maradtam még akkor is, amikor családom látta ennek kárát.

 

Mi a jövő? Merünk-e váltani a város és a fürdő vezetésében, vagy elmenekülünk, és építünk egy olyan világot, melyért nem kell szégyenkeznünk?

 

Tisztelt Harkányiak! A Város és Fürdő nem az övék! Nem vehetik el, mert a víz nemzeti kincs, a Fürdő pedig minden harkányié.