Jön az illegális drónhasználat

Technológia - szerző: KT

Manapság mindent szabályoznak ami megjelenik, nem lett ez másként a drónokkal, azaz távirányítású repülőkkel sem. A napokban nemzetközi drónkonferenciát tartott a Honvédség Budapesten és hamarosan jön a drónokat szabályzó törvény is.

 

 

Az egyszerűbb drónokat alacsony áron, akár tízezer forintért is beszerezhetjük. A drágábbak százezres nagyságrendűek és saját fejlesztés nélkül is komolyabbak, mint aminek fejlesztéséről nagyjaink álmodoznak. A pilóta nélküli repülőket számos területen alkalmazhatjuk. Legelterjedtebb felhasználási módja a légi fényképezés, de a Katasztrófavédelem is beszerzett egyet légi felderítés céljából. Kedvelt felhasználási módja a nagyobb rendezvények levegőből való fotózása, dokumentált esetről nem tudni, amikor balesetet okozott volna egy ilyen jármű.

 

[pullquote]A múlt héten nagy port kavart az az ügy, amikor hét francia atomerőmű felett nem repült át néhány ismeretlen drón. A szakemberek szerint ez nem jelentett biztonsági kockázatot, de rámutatott az abban rejlő veszélyekre és a biztonsági résekre.[/pullquote]Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság által idén második alkalommal, a Stefánia Palotában megrendezett V4 UAS Nemzetközi Konferencia házigazdája, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mint jogalkotó felügyeletével az NKH Légügyi Hivatalában megalakított munkacsoport végzi egy szakmai anyag kidolgozását, amely a pilóta nélküli légi jármű rendszerek polgári alkalmazásának követelményeit tartalmazó jogszabály szakmai alapja lesz. A jogalkotó a követelményeivel a drónok használatát nem tiltani akarja, hanem a biztonságos és jogszerű felhasználásra alkalmassá tenni műszaki és emberi tekintetben egyaránt. A jogalkotó célja egy olyan jogszabály kidolgozása, amely működőképes és a gyakorlatban is alkalmazható. Kiemelte, hogy a drónok alkalmazása a repülésbiztonsági kérdések mellett közlekedésbiztonsági, nemzetbiztonsági, adatvédelmi, személyiségi jogokat is érint, tehát a szabályozás kidolgozásakor figyelembe kell venni az ezekkel a kérdésekkel foglalkozó szervezetek álláspontját is.

 

A V4 UAS Nemzetközi Konferencia október 29-én kezdődött Budapesten, másnap Veszprémben gyakorlati bemutatóval folytatódik.

 

Magyarország légterében hivatalosan csak eseti vagy korlátozott légtér igénybevételére vonatkozó engedéllyel, valamint tevékenységi jóváhagyással szabadna drónt röptetni, legfeljebb 150 méteres magasságig és 25 kilogrammnyi tömeghatárig. Problémát jelent az is, hogy a járművek használói semmiféle légügyi jogosítvánnyal nem rendelkeznek.

 

[pullquote]Franciaországban 400 méteres magasságban 25 méterre közelített meg egy drón egy utasszállító repülőt.[/pullquote]Ozoli Zoltán, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának állami légügyi hatósági főmérnöke elmondta: terveik szerint kategóriákba sorolják a drónokat. Kategóriáktól és alkalmazási céltól függően lehetnek eltérő követelmények, itt a hobbicélú és kereskedelmi célú felhasználásra is gondolunk. Lenne egy játék kategória, amelyet a törvény nem szabályozna. Még. Mert az eszközök gyors fejlődéséhez folyamatosan alkalmazkodni kell – mondta a főmérnök. Hozzátette: a hobbi célból történő röptetéshez kevesebb papír kell, viszont sokkal nagyobb lesz a korlátozás, míg a kereskedelmi használatnál több engedélyt kell beszerezni, de cserébe jóval nagyobb szabadság járna.

 

A drónok használatának ellenőrzéséhez a rendőrséget is bevonnák, így a rendőr eljárhatna az illegális drónhasználókkal szemben.