Akihez a harkányi gyógyvíz hozta el a születés csodáját

Életmód - szerző: |X|

A harkányi gyógyvizet korábban a mozgásszervi megbetegedések és a pikkelysömör kezelésével társították, de egyre inkább előtérbe kerül összefüggése a születés csodájával is. Beátáék múltjában kisebb nehézségek akadályozták ennek a csodának az elérést. A harkányi gyógyvíznek köszönhetően a jelenben második gyermekük nevén gondolkodhatnak.

 

A harkányi gyógyvíz kevésbé ismert mellékhatása, hogy a gyermekáldást is elősegíti. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház balneológiai kezeléseket és komplex fizioterápiát alkalmazva nyújt alternatív lehetőséget az egyéb helyeken igénybe vett gyógyszeres és sebészeti beavatkozások mellett.

 

Míg a magyar párok 18 százaléka gyermektelen, a harkányi orvosok gyógyvizes kezeléseikkel a 94 százalékos sikertelenségi arány ellenére 6-12 hónapon belüli 44,2 százalékos teherbeesési eredményt értek el a gyógykezelésen résztvevő nők körében.

 

A Harkányban nyújtott természetes, kevésbé költséges és gyógyszerek mellékhatásaitól mentes gyógymódot választotta Szabó-Csiszár Beáta is. Nem hiába, hiszen megszületett a kis Gréta, aki már tudja, hogy szeptemberben jön a gólya és hozza a testvérkéjét, akit már nagyon várt. Beáta elárulja: orvosaiban és a kezelésekben bízva előfordulhat, hogy a kis családot később újabb testvérrel ajándékozzák meg. Úgy véli, a Gyermekáldás hete kiváló alkalom minden párnak arra, hogy megismerjék azt a csodálatos lehetőséget és három hetet, ami családjuk életét gyökeresen változtatta meg.

 

Férjemmel régóta szerettünk volna kisgyermeket 2010-ben derült fény rá, hogy miért ütközünk nehézségekbe – emlékszik vissza Beáta. Endometriózist diagnosztizáltak nálam, a gyógyszeres és műtéti kezelés után nőgyógyászom javaslatára fordultam a harkányi kórház orvosaihoz, majd vettem részt az ottani utókezelésben, Dr. Varga Péter segítségével. A program teljesen gyógyszermentes volt, aminek azért is örültem, mert a természetes gyógymódok híve vagyok.

 

A kórházban töltött három hét valódi kikapcsolódást jelentett. Teljes mértékben egyetértek abban Dr. Varga Péter főorvos úrral – aki nem győzte hangsúlyozni és persze engem meggyőzni- hogy az életmódváltás, a nyugalom és a pihenés nagyon fontos a gyógykezelések alatt. A harkányi kórházban erre tökéletes lehetőségem volt.

 

A harkányi gyógyvíz és a többi kezelés nagyon rövid időn belül éreztette áldásos hatását. A kezelések hatására két kádfürdő és két iszappakolás után panaszaim megszűntek.

 

A kórházban töltött három hét 2011 januárja közepén ért véget, február első heteiben tudtuk meg, hogy gyermeket várok. Gréta szeptemberben született.

 

A Harkányban töltött hetek után valamennyi kétely és elkeseredés végleg megszűnt, és férjemmel úgy döntöttünk, testvérrel ajándékozzuk meg Grétát. Korábban orvosaim, köztük Dr. Malmer Nagyezsda figyelmeztetettek, hogy betegségem kiújulhat, ennek hatására – mivel fontosnak tartom a betegségek megelőzését – úgy döntöttem ismét a harkányi kórház vendége leszek, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az endometriozis nem újult ki és a kezelés után ismét örömhír járta be a családot, második gyermekünket idén szeptemberre várjuk. Az eddigi ultrahangos vizsgálatok alapján ismét kislányunk lesz.

 

A kezeléseket minden nőnek ajánlom, akár idős, akár fiatal, ha úgy érzi valami nincs rendben, valami felborult, valami fáj, ha nem is bentfekvősként, de vegyen részt a kezelésen, hiszen itt van nekünk ez a csoda, a gyógyvíz. Figyeljünk oda egészségünkre és használjuk ki a Harkányi Gyógyfürdőkórház és Harkányi Fürdő kezeléseinek áldásos hatását.