Negyvenmillió és egy sportpálya került a karácsonyfa alá

Helyi - szerző: HH

Harkány karácsonyfája alá egy műfüves sportpálya és egy negyven milliós fejlesztés is került. Az irányítók napokban hozott döntéséből kiderül: az elnyert pályázatnak köszönhetően megújulhat a könyvtár és valamennyi hozzá kapcsolódó belső tér.

 

 

Zöld jelzést kapott az általános iskola udvarára tervezett műfüves pálya építése is, mely a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) irányításával 2016 első felében készül el. Az elnyert tenderrel az MLSZ pályaépítési programjának utolsó fordulójához sikerült csatlakoznia Harkánynak.

 

Összesen 610 millió forint értékben valósult meg fejlesztés az elmúlt év során, ezzel mintegy megduplázva a korábbi évek azonos irányú beruházásait – derül ki a legutóbbi testületi ülés beszámolójából.

 

Péntek reggel érkezett a hír, miszerint ezt az összeget újabb 40 millió forinttal bővíthetik, ugyanis kedvező elbírálás alá esett a december elején benyújtott, könyvtár és a hozzá kapcsolódó helyiségek belső tereinek megújulását célzó pályázat is.

 

Kívül-belül, de funkciójában is megújul

 

A közösségi ház nyílászáróinak cseréje valamint hőszigetelése egy 149 millió forintos pályázatnak köszönhetően valósult meg. Az épület most újabb felújítás előtt áll, ugyanis a most elnyert pályázat révén kezdetét vette egy újabb beruházás. Ennek végleges formája január végére látható és a könyvtár valamint a hozzá kapcsolódó valamennyi helyiség megújítását foglalja magába.

 

 

Mind a könyvtár helyiségének mind pedig az emeleti részhez vezető feljárónak az álmennyezete valamint a világítása is cserélve lesz, valamint megújul a két fenti mosdó, melyek közül a női blokk akadálymentesítése is megtörténik. Az emeletre vezető lépcsőre egy korlátliftet terveznek, mely a későbbiekben kerül megépítésre.

 

A 19 millió forintos építési beruházás mellett hasonló összegű eszközvásárlás is történik, melyből kialakításra kerül egy 20-30 fő befogadására alkalmas foglalkoztató terem. Ez a tervek szerint csoportok és iskolai osztályok számára ad lehetőséget előadások, kihelyezett interaktív tanórák megtartásában, de olvasóteremként is üzemelhet.

 

Az eszközvásárlás ezzel összhangban televíziók, multimédiás lejátszók beszerzését is magába foglalja, miközben a könyvtár új, korszerű számítógépekkel lesz felszerelve. Az infokommunikációs eszközöknek köszönhetően kialakításra kerül egy infopont is, valamint kicserélik a régi könyvespolcokat és olvasósarkot hoznak létre.