Emelkedik az idegenforgalmi adó

Helyi - szerző: HH

Az idegenforgalmi adó korábbi 430 forintról 500 forintra való emelést legutóbbi ülésén szavazta meg a város képviselő-testülete.

 

Az intézkedés okának egyebek mellett annak a bevételbeli kiesésnek a kompenzációját jelölték meg, mely szerint az idegenforgalmi adó minden beszedett forintját a kormány jövőre nem 1,55, hanem 1 forinttal egészít már csak ki. Ez a visszavetés mintegy 50 millió forint kiesést jelent a város költségvetéséből. Elhangzott az is, hogy a hasonló funkciót ellátó városok – mint például Hajdúszoboszló, Hévíz vagy Sárvár – is ekkora mértékű adót vetnek ki.

 

Az idegenforgalmi adó (ifa) egy vendégéjszakák számától függő helyi adó, melyet minden 18. életévét betöltött személynek fizetnie kell, amikor szállást vesz igénybe. A szállásadónak a vendégtől éjszakánként beszedett adót az önkormányzat számára kell továbbadnia. Az adóelkerülés egyik módja, hogy a szállásadó a vendéget be nem vallva a tőle beszedett ifát sem adja tovább. A szálláshely könyvelt kihasználtságának ellenőrzésére a vendégellenőrök hivatottak.

 

Az adó mértékét minden önkormányzat maga állapítja meg, az arról szóló rendelet módosítására pedig évente egyszer van lehetőség. A most kivezetett 430 forint/éjszaka/fő ár már negyedik éve volt érvényben.