Központilag tárolás, kötelező együttműködés a szállásadóknak – orwelli világ jön

Belföldi hírek - szerző: HH

Törvényi kötelességük lesz a szállodásoknak együttműködni a nemzetbiztonsági szolgálattal, a térfigyelő rendszereket üzemeltetőknek pedig egy rejtélyes központba továbbítani a biztonsági kamerák felvételeit. A döbbenetes, Orwell művét idéző ötleteket a Belügyminisztérium salátatörvény-tervezete tartalmazza.

 

A szállásadóknak kötelező lenne rögzíteni és tárolni a vendégek teljes nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, nemét valamint az állampolgárságát. Kötelesek lennének a vendég személyazonosító és úti okmányán túl nem csak elkérni azokat, hanem másolatot is készíteni róla, továbbá a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontját rögzíteni. Ezeket később egy meghatározott módon fel is lehetne töltetni velük egy központi rendszerbe. Amennyiben az állami szerv által igényelt rendszer nem áll a szolgáltató rendelkezésére, azt – a műszaki követelményekről történt írásbeli tudomásszerzéstől számított – hat hónapon belül ki kell alakítani.

 

Ha egy szolgáltató nem tesz eleget ezeknek a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos kötelezettségének, úgy akár 500 ezer forintos bírságot is kaphat.

 

Változtatnának a személyi adatokról szóló törvényen is, így a jövőben a különböző szervek által készített kép- és hangfelvételeket is központi helyen lehetne tárolni. A javaslat értelmében ha a felvételeket nem használják fel, a tárhelyszolgáltató egyedi informatikai alkalmazás segítségével 15 nap elteltével automatikusan törli őket. Ennek ellenőrzése azonban gyakorlatilag nem lehetséges. A szolgáltatót persze az állam jelölné ki külön határozatban. Az ide sorolt felvételek között van például a rendőrség közrendvédelmi kamerahálózata, a közterület-felügyelet által üzemeltetett rendszerek vagy bármilyen térfigyelő hálózat, de az útdíjrendszer kamerái is.