A fedett pályával javulnak a mindennapos testnevelés tárgyi feltételei is

A fedett pályával javulnak a mindennapos testnevelés tárgyi feltételei is

Helyi - szerző: HH

Az új fedett pálya a késő őszi és a kora tavaszi hónapokban is használható lesz mind a tanórai, mind a tanórán kívüli sportfoglalkozások megtartására – mondta Kiss József Levente.

 

 

Mint arról korábban beszámoltunk, májusban a Mohácsi Tankerületi Központ pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretein belül meghirdetett EFOP-4.1.3-17 számú programra, mellyel az iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztését célozta meg.

 

A Kitaibel Pál Általános Iskola igazgatója a most elnyert 72,7 millió forintos támogatás révén megvalósuló fejlesztésre mutatva megjegyezte, a pálya alkalmas lesz szinte valamennyi olyan iskolai – részben szabadtéri – program megrendezésére is, amelyeket korábban veszélyeztetett a szélsőséges időjárás, az eső vagy a túlzott napsütés, a hőség. A fejlesztéssel ugyanis megvalósul az intézmény már meglévő kosárlabda pályájának alumíniumvázas, fűthető, világítással rendelkező sátorszerkezettel való lefedése, az aszfaltburkolat többcélú gumiőrleményes sportburkolattal való ellátása.

 

Kiss József Levente emlékeztetett: a 2006-ban történt bővítés és felújítás, valamint a 2016-ban létrehozott műfüves pálya birtokbavétele után ismét nagyszabású fejlesztés részese lehet az iskola, mely által nagymértékben javulnak a mindennapos testnevelés oktatásának tárgyi feltételei is.

 

A pályázati támogatásból megtörténik továbbá az elavult, nem biztonságos tűzgátló ajtók és az épületen belül és néhány elöregedett kültéri faajtó cseréje is. A 21. századi osztályteremnek megfelelően – a támogatásnak köszönhetően – egy tantermet felszerelnek modern interaktív táblával és a hozzá tartozó informatikai eszközökkel.