Tizenötödik alkalommal rendezték meg a horvát estet

Helyi - szerző: HH

A harkányi horvát nemzetiségi önkormányzat idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a Horvát estet. A pénteki teltházas rendezvénynek a művelődési ház adott otthont.


 

 

A 15-ös számnak jelentőséget ad az is, hogy énekkarunk 15 éves fennállását ünnepli: 2002-ben alakult Harkányban, a harkányi horvát önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával – ismertette Greges Zsuzsanna. Tagjai a városban élő, Dráva-menti horvátok, sokácok, bunyevácok. Céljuk a Harkányban élő horvátok identitásának, kulturális és vallási hagyományainak felelevenítése, megőrzése.

 

A kórus 15 állandó tagja és háromtagú zenekara évente 10-15 alkalommal lép fel, hazai és anyaországi eseményeken horvát, bosnyák és sokác népdalok mellett egyházi énekeket is előadva. Önkormányzatunk fontosnak tartja a horvát nyelv terjesztését már az óvodás korúaktól az iskolásokon keresztül a felnőttekig. Közösségük a város színes életéhez is hozzájárul, mint a Horvát est, a sörfesztivál, a horvát szépségverseny, a nyári horvát táncház, a karácsonyváró élő betlehem, az Anna-bál vagy a vízkereszti koncert.

 

Mint műsoraikra rendszeresen, most is vártak távoli tájakról érkezett horvátokat: pénteken többek között a tengerpartról, Zágráb mellől, Bácskából, Somogyból hívtak együtteseket, énekkarokat, akik fellépését követően táncház és bál kezdődött a Podravka zenekarral.

 

[fbalbum url=”https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1524416887593916″]