Fürdőfejlesztés: íme a megújuló medencetér

Helyi - szerző: HH

Tavasszal kezdődhetnek a hármas medence körüli munkálatok Harkányban. A rengeteg wellness elem és a tetőszerkezet révén alapjaiban újragondolt, télen is szélesebb körben kihasználható fürdő 2019 elejére lehet kész.

 

A beruházás annak a 2016 decemberében megítélt kormányzati támogatásnak köszönhetően valósul meg, mely során egymilliárd forintot csoportosítottak át a harkányi fürdő fejlesztésére.

 

A tervek között egy szabadtéri és egy fedett medence mellett két beltéri csúszda, sodrómedence, pezsgő, mászófal, valamint hidromasszázs-fülke építése is szerepel. A hármas medenceteret érintő beruházás a közbeszerzési eljárás lezárásától függően optimális esetben májusban kezdődhet, így 2019 elejére készül el – jelezte lapunknak Szilágyi Tibor. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági tagja hozzátette, az építési engedély már korábban megérkezett, jelenleg a kivitelező kiválasztása van folyamatban.

 

A gyermekvilág koncepciójában is megfogalmazott fejlesztési irány megteremti a fürdő téli használatának szélesebb körű lehetőségeit, melyben immáron az egész család – legkisebbektől a legnagyobbakig – megtalálja számítását.