Akár hitelből is megvalósítható lenne a hármas medence felújítása

Akár hitelből is megvalósítható lenne a hármas medence felújítása

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Harkány 2016. decemberében kapott egymilliárd forintos állami támogatást a fürdő fejlesztésére, mely után a hajdan fedett medence és az ahhoz kapcsolódó épület több ütemben való felújítását tűzte ki célul a testület.

 

Az építőipari árak megemelkedése miatt a támogatás csak a kettes épület maradéktalan befejezésére elegendő, így a hármas medencét saját erőből alakítanák át, akár egy rövid időn belül törleszthető 750 millió forintos hitel felhasználásával is, vagy számítva a kormányzat korábban megígért támogatására.

 

A fürdő jelenleg kiváló mutatókkal és megfelelő önerővel rendelkezik egy hitel felvételéhez, melyet a számlavezető  bank is méltányol, és amit rövid, jól tervezhető időn belül lehetne törleszteni – jelezte a lehetőséggel kapcsolatban Szilágyi Tibor, a fürdő pénzügyi igazgatója.

 

A munkálatok ez esetben a később testületi döntést is igénylő hitelfelvétel és egy közbeszerzési eljárás lebonyolítása után legkorábban augusztusban kezdődhetnének el, és jövő nyár végig tartanának. A lehetőségről hamarosan a város képviselő-testülete is tárgyal.