Két harkányi és egy diósviszlói férfit vittek be a rablógyilkosságért – VIDEO

Helyi - szerző: HH

Álarcban rabolt ki egy idős házaspárt az a harkányi páros, akit csütörtökön fogott el a rendőrség. A rablás során rosszul lett nő két nap múlva meghalt. Harmadik, diósviszlói társuk sofőrként segédkezett nekik.

 

 

A rendőrök a nyomozás után csütörtökön fogták el azt a két harkányi férfit, akik a gyanú szerint még 2017. szeptember 28-án este egy lothárdi házban álarcot viselve készpénzt követeltek az ott lakó házaspártól, és miután azt megkapták, elmenekültek a helyszínről – közölte a rendőrség. A nő a rablás során sokkot kapott, rosszul lett, összeesett a saját udvarán és két nap múlva meghalt.

 

A rendőrök egy 54 éves férfit és 50 éves társát állították elő, akiket a bűncselekmény kapcsán gyanúsítottként  hallgattak ki. Egy 49 éves diósviszlói férfit is előállítottak, aki a gyanú szerint a két rablót szállította gépkocsijával, ezért őt is gyanúsítottként szerepel az ügyben.

 

A rendőrök az 54 éves férfit őrizetbe vették, majd letartóztatását kezdeményezték, 50 éves társának pedig bűnügyi felügyeletére tettek javaslatot. A két férfi ellen rablás gyanúja miatt, míg harmadik társuk, a sofőr ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.