Aknamentesítés Uniós pénzből

Belföldi hírek - szerző: HH

Évekig tartó huzavona után várhatóan jövő tavasszal megkezdődhet a dél-szláv válság idején elaknásított határ menti terület megtisztítása.

 

Horvátország a jelenleg rendelkezésre álló anyagi források mellett 10 év alatt tudná megtisztítani a veszélyes részeket, viszont a magyar területeket is érintő aknamentesítéssel a közelgő uniós csatlakozás miatt ennél sokkal előbb kell végezni. Ilyen célra eddig az unió nem biztosított forrást, most azonban megnyílt a lehetőség.

Horvátország Magyarországgal közösen 3 millió euróra nyújtott be pályázatot aknamentesítésre. Az eszéki aknamentesítési központ vezetője, Dubravko Kusarovski elmondta, hogy Darázstól az udvari határátkelőig, valamint a Dráva vonaláig terjedő részt mentesítik majd. Miután a munka a Duna-Dráva Nemzeti Park két területét is érinti, azt úgy készítenék elő, hogy a lehető legkisebb károkat okozzák a védett részeken – mondta Buhert Eszter igazgatóhelyettes, aki utalt arra is, hogy még a itt levő aknák rengeteg problémát okoznak, ugyanis a vadon élő állatokat is érintheti a felrobbanó akna, a látogatóknak pedig egyenesen életveszélyt jelent.

Emellett vannak olyan területek, amelyeket le kell zárni és pillanatnyilag megközelíthetetlenek. Dudravko Kusarovski elmondta azt is, hogy ha Brüsszel nem talál formai kifogásokat a pályázatunkban, akkor hat hónapon belül elkezdődhet az aknák felszedése. A dél- szláv háború alatti években és utána is több magyar állampolgárt ért súlyos baleset. Sajnos többen maradandó sérüléseket szenvedtek. Remélhetőleg e csodálatos tájat gond és félelem nélkül birtokukba vehetik a turisták. Harkányi polgárok is gyakran tartózkodnak az országhatár közelében, horgászat és vadászat alkalmával, egyelőre javasolt még az óvatosság és a körültekintés.

Vasas Csaba