Elkezdődött a rókák tavaszi vakcinázása

Baranya - szerző: HH

Baranya megyében is kezdetét vette a rókák veszettség elleni oltása, ezért számos helyen ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

 

A programban március 27. és április 10. között összesen több mint 27 ezer négyzetméteren szórják szét repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket.

 

A veszettség fő terjesztői a vörös rókák, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinákkal.

 

Ember már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel.