A PTE versenyén eldőlt, ki képviselheti hazánkat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián

Baranya - szerző: PTE/HH

Idén tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete a HunGeoContest angol nyelvű földrajzi tanulmányi versenyt középiskolás diákoknak.

 

Az országos verseny döntőjére április 9-10-én került sor, ahol az írásbeli forduló alapján a tíz legjobb versenyző mérte össze földrajzi tudását angol nyelven. A döntő hagyományai mentén, az első versenynapon terepi és multimédiás megmérettetésben vetették össze tudásukat a versenyzők, a második napon pedig szóbeli feladatok megoldásával gyűjthettek értékes pontokat a legjobb földrajzos diákok. A HunGeoContest során a legfőbb hangsúlyt a földrajzi problémák felismerésére, értelmezésére, innovatív megközelítésére helyezik a szervezők.

 

Az idei döntő – a tavalyihoz hasonlóan – a járványügyi intézkedésekkel összhangban rendhagyó módon, online formában került megrendezésre a Microsoft Teams alkalmazás felületén. Így a terepi fordulót sem a fizikai, hanem a virtuális térben oldották meg a döntős versenyzők a Google Street View segítségével. A szóbeli feladatok közül mind a prezentációs előadásokat, mind a témakifejtést a videóértekezlet funkciójával hajtották végre a négyfős zsűri jelenlétében.

 

A versenyre 15 település 29 intézményéből jelentkeztek, a döntőbe egy miskolci, egy győri és egy debreceni diákon kívül budapesti középiskolások kerültek. Ahogy minden évben, idén is vannak visszatérő versenyzők, és örömteli, hogy egyre több lány vállalja ezt a szakmai megmérettetést, a döntőben – idén először – már ők voltak többségben. A nemzeti keretbe kerülésért folytatott végső „csatában” a diákok például olyan földrajzi érdekességekkel találkoztak, mint a boldogságföldrajz, a BREXIT vagy éppen a klímaváltozás kérdései, míg az online terepi feladat során a diákok az internet segítségével egy afrikai egyetemváros szegregációjával kapcsolatban is gyűjthettek tapasztalatot.

 

Hagyományosan a verseny első négy helyezettje adja a magyar válogatott keretet, akik képviselik hazánkat az iGeo-n, a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpián. Ebben a tekintetben is új a helyzet, hiszen a tavaly nyárra tervezett isztambuli világversenyt a járványhelyzet miatt 2021-re halasztották. Így a magyar delegáció a 2019/2020-as HunGeoContest és az idei válógatóverseny legjobbjaiból kerül ki. Életkoruk és évfolyamuk alapján a tavalyi HunGeoContest két versenyzője, Csada Lili és Vitkovics Patrik, az idei év válogatójából pedig Verkmann Dávid és Balogh Zsófia képviseli hazánkat a járvány miatt online tartandó iGeo-n.

 

A 2020/2021-as döntő végeredménye:

 

1. hely: Verkmann Dávid (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium)

2. hely: Balogh Zsófia (Révai Miklós Gimnázium Győr)

3. hely: Sándor Anna Viola (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium)

4. hely: Cziráki Kamilla (Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa) és

Divinszki Ferenc Tamás (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium)

6. hely: Szentirmai Áron (XIV. kerületi Szent István Gimnázium)

7. hely: Gyenes Iván (Miskolci Herman Ottó Gimnázium)

8. hely: Szabó Csenge (Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium)

9. hely: Kocsis Fanni (Toldy Ferenc Gimnázium)

10. hely: Nagy Orsolya (Debreceni Ady Endre Gimnázium)

 

A HunGeoContest (Hungarian Geographical Contest) angol nyelvű földrajzi verseny az iGeo (International Geography Olympiad), a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia hazai válogatóversenye. A komplex kompetenciákat fejlesztő megmérettetést 2009-ben hívta életre a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézetének Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszéke a Magyar Földrajzi Társasággal és a Földrajztanárok Egyletével karöltve. A verseny célja, hogy a hazai középiskolások számára lehetővé tegye földrajzi tudásuk összemérését angol nyelven. A feladatok komplex tudást mérnek, amelyben más tudásról van szó, mint amit a diákok a hazai iskolákban használt tantervek szerint elsajátítanak. A verseny három részből áll; az őszi online, majd írásbeli forduló után a tavaszi döntőben legjobban szereplő négy diák képviseli Magyarországot az iGeo versenyen.