Ismét elhalasztották a Pécs-Harkány Futóversenyt

Helyi - szerző: HH

Elhalasztják a harminchetedik Pécs-Harkány Futóverseny május közepére tervezett rajtját. A döntést hátterében a járvány miatt kialakult intézkedések és a versenyzők érdekei állnak.

 

Mint Freier Balázs jelezte az Új Harkányi Híreknek, a májusi start helyett a futóverseny új időpontját 2021. október 24-re tűzték ki. Az időjárás mellett tekintettel tudtak lenni arra is, hogy a többi nagy verseny – mint a most vele egyidőben tervezett, de szintén lemondott Ultrabalaton – időpontjával se ütközzön.

 

A megmérettetés fő szervezője rámutatott: ha a kormány nem hosszabbította volna meg május végéig a veszélyhelyzetet és engedélyezte is volna a tömegrendezvényeket, akkor sem tudták volna felelősségteljesen megtartani az ezreket megmozgató versenyt, a nyár utáni időponttal kapcsolatban pedig már bízik a megfelelő átoltottságban is. Kitért rá, a 26 kilométeres verseny nyári hónapokban való megrendezése az időjárás miatt nem jött számításba, hiszen – mint rámutatott – sokan átmeneti, téli versenyként tartják számon.