Fedett gyóggyal és a melegvizes lepkével nyit a fürdő

Helyi - szerző: HH

Május 20-án a melegvizes belső, fedett gyógymedencét nyitják ki először a harkányi fürdő vendégei előtt, emellett jó idő esetén a Lepke melegvizes része is látogatható lesz – mondta Marosi András.

 

 

A Harkányi Gyógyfürdő igazgatóságának elnöke hozzátette, szükség esetén készek újabb gyógymedencét is üzembe helyezni. A strand június 16-i nyitásáig a belépő 2500 forint lesz. Mint ismertette, a teljes nyitást a nyári szezont jelentő szünidő és a szabadságolások kezdetéhez igazították.

 

A medencéket és élményelemet a vendégek számának illetve a jelentkező igénynek megfelelően, fokozatosan nyitva bocsátják rendelkezésre, maradéktalanul eleget téve minden rendelkezésnek és jogszabályi előírásnak.

 

A fürdő 10 és 18 óra között tart majd nyitva, belépni 18 év felett csak védettségi igazolvánnyal szabad.