Befogadták, le akart lépni a nővel, végül egy rossz öngyújtó miatt nem égette porig a házat

Baranya - szerző: HH/SH

Két év két hónapot kapott az a férfi, akit emberölés és közveszélyokozás előkészületével vádoltak, mert elszerette befogadójának feleségét, végül pedig fel akarta gyújtani a házat. Terve – hogy vagy a szerelem, vagy a ház lángoljon – végül nem sikerült.

 

 

A férfi 2018 elején költözött a berkesdi házaspárhoz, ahol az elvégzett munkáért cserébe ételt és ruhát kapott.

 

A vádirat szerint a férfi és az asszony között ágyba vezető érzelmi kapcsolat alakult ki, amit a férj is megtudott, így ez gyakori veszekedéshez, néha tettlegességig fajuló konfliktushoz vezetett.

 

Két éve szilveszterkor a vádlott napközben italozott, majd az esti órákban megjelent a sértetteknél. A konyhában a férjet sértegette, a nőt pedig arra kérte, hogy hagyja el a férjét, menjen vele, éljenek együtt. A nemleges választ elég rosszul fogadta, és közölte, hogy rájuk gyújtja a házat. Komolyan is gondolhatta, mert benzint locsolt szét a házban, és öngyújtóval megpróbálta begyújtani, de az nem működött.

 

Az ügyészség szerint ha meg tudta volna gyújtani a benzint, akkor a vendéglátóinak háza leégett volna, a tűz átterjedhetett volna a szomszédos épületekre is, ezen kívül a szerelmi vihart átvészelő házaspár is meghalhatott volna.