Imádják az ugrótornyot, mászófalat, a csúszdákat és a sodrófolyosót is

Helyi - szerző: HH

A jelek szerint minden korosztály megtalálja a számítását a fürdő téli strandjának medencéiben, ahol javában zajlik a terheléses próba. A befogadóképességhez mért 30 százalékos üzem a héten zárult, pénteken pedig a 60 százalék mellett, mintegy 130 fürdőzővel vizsgálják a víz minőségét.

Próbaüzem a harkányi fürdő téli strandjában

A megfelelő laboreredmények után – a tervek szerint hétfőn – a teljes befogadóképességgel tartanak próbaüzemet, hogy a kinti medencék zárásával nyithasson a téli strand. A hajdan fedett medence terében kialakított benti és kültéri melegvizes medencék óriási határt törnek át a fürdő üzemeltetésében, hiszen az egész évben képes lesz fogadni a családok minden korosztályát.

Kedvező előrehaladásról számolnak be a szomszédban zajló építkezés kapcsán is: aki a próbaüzem során kíváncsian kitekint az építkezésre egy olyan előrehaladott állapotot láthat, mely szerint egy-két hónapon belül a teljes medencekép összeáll.