Az időseket látta vendégül a város

Helyi - szerző: HH

Az idősek napja az egyik legjelentősebb nap az évben; formális, ugyanakkor szívből jövő esemény – mondta Baksai Endre Tamás a szépkorúak világnapja alkalmából tartott városi ünnepségen hétfő délután.


 

 

A város polgármestere kiemelte: a legtöbb tudással és tapasztalattal rendelkező társainkat minden nap tisztelnünk, szeretnünk, és óvnunk kell a világ gondjaitól. Akkor lenne kerek a világ, ha ezt az év minden napján, a nap minden órájában és percében érezhetnék.

 

A rendezvényen – melynek a művelődési ház adott otthont – a Tihanyi vándorszínpad előadásában operett slágerek csendültek fel, majd a vacsorát a Tomas Tambura Trió zenéje kísérte.