A programok megszokott ütemét állítja vissza Harkány

Helyi - szerző: HH

Elkészült Harkány 2022-es programnaptára. A város képviselő-testülete által is elfogadott tervezet konkrét programokat egyelőre nem tartalmaz, de az előremutató koncepció mentén összeállított események főbb időpontjai már megvannak.

 

A tradicionális programok rendje követi a pandémia előtti állapotot, mely a városvezetés elvárása is volt – jelezte Herendi Ferenc. A művelődési központ vezetője emlékeztetett: az olyan feltörekvő programok, mint a Tavaszköszöntő, gasztronap vagy a Lecsópárbaj is elmaradt a járvány miatt, ugyan nincs garancia arra, hogy a következő esztendő lehetővé teszi a megrendezésüket, de Harkány optimista forgatókönyv szerint írja a naptárat. A tervezet készen áll, és még számos dolog írhatja felül, de az irány határozottan látszik.

 

A Harkányi Fürdőfesztivál – a szervező vállalat lehetőségeihez mérten – a korábbi években megszokott időpontban, július 15-17. között, a hónap harmadik hétvégéjén kerül megrendezésre. Az augusztus utolsó hétvégéjén startoló XXVII. Harkányi Szüreti Fesztivál leendő helyszíne ismét a Bajcsy-Zsilinszky utca lesz, ahol az első két nap a nem harkányi lakosok számára jelképes összegű, 1.500 forintos belépővel lesz látogatható.

 

Az augusztus 26-28. közötti rendezvény pontos részletei csak később látnak napvilágot, ugyanis a járvány olyan sajátos helyzetet hozott a rendezvényszervezésben is, hogy a nagyobb fellépők foglalásai és költségvetése csak a következő hetekben vagy hónapokban realizálódik.