A kormánypárti képviselők elutasítják az orosz embargó bevezetését

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott állásfoglalásában a képviselők szankciókat követelnek Oroszország ellen, köztük teljes embargó bevezetését az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimportra vonatkozóan – közölte az uniós testület.

 

Az EP szerint az embargót olyan tervnek kell kísérnie, amely biztosítja az EU energiaellátásának biztonságát. A testület hozzáteszi: olyan stratégiát is ki kell alakítani, amely lehetővé teszi a szankciók visszavonását abban az esetben, ha Oroszország lépéseket tesz Ukrajna függetlenségének, szuverenitásának és területi integritásának helyreállítására nemzetközileg elismert határain belül, és teljesen kivonja csapatait az ország területéről.

 

A hatályos szankciókat mostantól az egész EU-ban és az EU nemzetközi szövetségesei által is teljes mértékben és hatékonyan végre kell hajtani – hangsúlyozzák a képviselők. Felszólítják az EU vezetőit, hogy zárják ki Oroszországot a G20-ak csoportjából és más multilaterális szervezetekből, például az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, az Interpolból, a Kereskedelmi Világszervezetből, az UNESCO-ból. Ez fontos üzenetet küld majd Oroszország számára arról, hogy a nemzetközi közösség nem fog visszatérni az agresszor állammal folytatott korábbi együttműködéshez – áll az állásfoglalásban.

 

A szankciók hatékonyabbá tétele érdekében az uniós parlament kéri, hogy az orosz bankokat zárják ki a SWIFT bankközi kommunikációs rendszerből, tiltsák meg az orosz hajók belépését az EU területi vizeire és kikötését az EU kikötőiben, valamint szüntessék be az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező és oda irányuló közúti áruszállítást. A képviselők követelik továbbá a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjéhez tartozó tisztségviselők vagy oligarchák, meghatalmazottak és strómanjaik teljes vagyonának lefoglalását.

 

A képviselők többsége szerint a háborús bűnösöket felelősségre kell vonni, és szorgalmazzák az Ukrajnában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló különleges ENSZ-törvényszék létrehozását.

 

Az EP állásfoglalása megerősíti: a fegyverszállításokat folytatni és fokozni kell, hogy Ukrajna hatékonyan megvédhesse magát. A képviselők támogatják az ukrán fegyveres erőknek az uniós tagállamok által egyénileg, és az Európai Békefenntartási Eszközön keresztül közösen nyújtott további védelmi célú támogatást.

 

A képviselők felhívják a figyelmet arra, hogy a háború miatt közel 6,5 millió ukrán állampolgár kényszerült lakóhelye elhagyására, és több mint 4 millióan menekültek el az országból, ezért biztonságos humanitárius folyosókat szorgalmaznak a bombázások elől menekülő civilek evakuálására.

 

A Fidesz európai parlamenti képviselői a csütörtöki szavazáson is határozott nemmel szavaztak arra a javaslatra, hogy embargót vezessenek be az Oroszországból érkező gázra, kőolajra és nukleáris üzemanyagra. Álláspontjuk szerint egy ilyen intézkedés megölné a magyar gazdaságot, a magyar családokkal fizettetné meg a háború árát, ezért ezeket a javaslatokat határozottan elutasították. Ugyanakkor kiállnak Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, elítélik az orosz agressziót, ezért az európai egység érdekében az EP-határozatot a végszavazásnál támogatni fogják. Mindezt úgy, hogy elutasítják a gáz és kőolaj, valamint az atomenergia békés célú felhasználását célzó embargó bevezetésére vonatkozó javaslatokat az Európai Parlamentben és minden uniós intézményben.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.