Zöldülő oszlopok – még várat magára a hajnali lekapcsolás

Helyi - szerző: HH

Még javában zajlik egyes közterületi lámpák földkábelekre visszavezethető hibáinak javítása, ami hátráltatja a közvilágítással kapcsolatos megtakarítások bevezetését.

 

A jelölt lámpák lesznek kikapcsolva Harkányban

 

A városban egyre több jelölt villanyoszlop látható: ezek lesznek azok a lámpák, melyek az energiamegtakarítás jegyében éjfél és hajnali négy óra között ki lesznek kapcsolva. A kisebb forgalmú helyek egyes lámpáira azért kerül jelölés, hogy az azokat ne véljék és jelentsék hibásnak.

 

Harkány több mint 1300 köztéri lámpája közül 250-300 lesz lekapcsolva hajnalban, melyben benne van az a díszkivilágítás is, ami már nem üzemel az éjszakai órákban. A kiiktatott világító berendezések olyan helyen fognak elsötétülni, mely alacsony forgalmú, nincs gyalogátkelőhely vagy kereszteződés a közelben.

 

A megtakarításokat jelentő intézkedés utcai lámpákra való kiterjesztése még várat magára, ugyanis előbb meg kell keresni azokat a földkábelben rejlő hibákat, ami miatt most sem világít több lámpa – többek közt a főutcán. Ezt az áramszolgáltató végzi, és jelenleg folyamatban van,.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.